Pintér Lajos: a csongrádi piacon
apró gyerek voltam
amikor a csongrádi
piacon járt tóth menyhért
a kiváló festő
hogy a körte nénémasszony
kérdezte nagymamámat
nagymama körtét árult
de virágokat is és
zöldségeket mindazt
mi a bolgárkertészetben megterem
magam pedig csöpp gyerek
ott tébláboltam
nagymama mellett
a hajnali zsongó piacon
maga szép asszony
mondta a festő
szép fáradt paraszti
arca van
lefesteném
később
évekkel később
láttam a festményt
láttam lecsupaszítva
nagymamámat
az eszményt
és csak szaladtam
rohantam a zsibongó
hajnali piacon
és kiabáltam kipirultan
az én nagymamám
szebb kiáltottam
az én nagymamám
szebb
ezerte szebb szegény
Pintér Lajosnak van egy mesésen bájos versciklusa Tóth Menyhért festőművészünkről, amely versciklust ő tóth menyhért-énekeknek nevezi, így, kis betűkkel írva a tulajdonnevet. Ez az írásmód természetesen nem tiszteletlenség a művésztárs iránt, hanem szerzőnk poétikájának része, amiről pedig el kell ismernünk, hogy bizony működik.
A csupa kisbetűs szó és írásjelek nélküli tagolás, valamint az idézetek jelöletlenül hagyása egyfajta silabizálásra készteti az olvasót, ami pedig időről időre – azaz: sorról sorra haladva – ráébredést eredményez. Így rajzolódik ki egy bűbájos kis történet.
Az esetről a versbeli személy – a saját gyerekkorát felidéző költő – ad számot, visszaemlékezve arra, hogyan elegyedett szóba Tóth Menyhért, „a kiváló festő”, és a piacon körtét árusító nagymama, amely rövid beszélgetés nyomán megszületett a drága emlékű nagymama portréja, egy igazi Tóth Menyhért-festmény. Ám abban nem volt köszönet. A kiváló művész a gyerek „eszményét” bizony úgy „lecsupaszította”, mondhatni tönkretette, hogy a visszaemlékező kisfiú csak rohant a piacon, és kiabálta kipirulva: „az én nagymamám szebb”, „ezerte szebb szegény”…
Penckófer János