Pintér Lajos: a csongrádi piacon

2019. április 3., 09:22 , 949. szám

apró gyerek voltam

amikor a csongrádi

piacon járt tóth menyhért

a kiváló festő

hogy a körte nénémasszony

kérdezte nagymamámat

nagymama körtét árult

de virágokat is és

zöldségeket mindazt

mi a bolgárkertészetben megterem

magam pedig csöpp gyerek

ott tébláboltam

nagymama mellett

a hajnali zsongó piacon

maga szép asszony

mondta a festő

szép fáradt paraszti

arca van

lefesteném

később

évekkel később

láttam a festményt

láttam lecsupaszítva

nagymamámat

az eszményt

és csak szaladtam

rohantam a zsibongó

hajnali piacon

és kiabáltam kipirultan

az én nagymamám

szebb kiáltottam

az én nagymamám

szebb

ezerte szebb szegény

 

 

Pintér Lajosnak van egy mesésen bájos versciklusa Tóth Menyhért festőművészünkről, amely versciklust ő tóth menyhért-énekeknek nevezi, így, kis betűkkel írva a tulajdonnevet. Ez az írásmód természetesen nem tiszteletlenség a művésztárs iránt, hanem szerzőnk poétikájának része, amiről pedig el kell ismernünk, hogy bizony működik.

A csupa kisbetűs szó és írásjelek nélküli tagolás, valamint az idézetek jelöletlenül hagyása egyfajta silabizálásra készteti az olvasót, ami pedig időről időre – azaz: sorról sorra haladva – ráébredést eredményez. Így rajzolódik ki egy bűbájos kis történet.

Az esetről a versbeli személy – a saját gyerekkorát felidéző költő – ad számot, visszaemlékezve arra, hogyan elegyedett szóba Tóth Menyhért, „a kiváló festő”, és a piacon körtét árusító nagymama, amely rövid beszélgetés nyomán megszületett a drága emlékű nagymama portréja, egy igazi Tóth Menyhért-festmény. Ám abban nem volt köszönet. A kiváló művész a gyerek „eszményét” bizony úgy „lecsupaszította”, mondhatni tönkretette, hogy a visszaemlékező kisfiú csak rohant a piacon, és kiabálta kipirulva: „az én nagymamám szebb”, „ezerte szebb szegény”…

Penckófer János