Tájkép csata után: két hetük van a pártoknak az új szövetségek megkötésére

2019. április 3., 21:25 , 949. szám

Polgárháború vagy teljes beletörődés? Ilyen végletek között hánykolódik az ukrán közszereplők és közírók veszíteni képtelen lelke azok után, hogy keddre egyértelművé vált Petro Porosenko – és mellesleg a teljes ukrán jobboldal – meglehetősen csúfos választási veresége.

Az első reakciók már a szavazást követő órákban megjelentek a világhálón a Petro Porosenko elnököt támogató bloggerek és a közösségi oldalak népszerű véleményformálói révén.

A mérsékeltek azzal a biztató üzenettel hozakodtak elő, hogy Ukrajna képesnek bizonyult demokratikus választások megrendezésére, majd az egyetlen kínálkozó pozitívummal folytatták, miszerint a korábban Porosenko fő politikai ellenfelének tartott Julija Timosenko nem került be a második fordulóba. Ugyancsak a mérsékeltek közé sorolhatók azok, akik csendes beletörődéssel megállapítják, Donald Trump amerikai elnök megválasztása és a brexit után az ukrajnai választások is azt igazolják, hogy a hagyományos általános választási rendszer végérvényesen elavult.

A határozottabbak szerint a népnek meg kellene tanulnia rendelkezni a „vérrel megszerzett szabadsággal”. Néhányan Porosenkót kárhoztatják, mivel a nép öt évvel ezelőtt összefogott a felhívására, ám ő elárulta a választóit és a nemzeti ügyet.

Ott vannak azután a radikálisabb világhálós írogatók, akik bűnbakokat keresnek, és akik szerint mindenáron meg kell védeni a 2014-es Majdan utáni időszak eredményeit.

Tarasz Berezovec, akit elnökpárti politológusként ismernek, egyenesen úgy vélte, az ország lakosságának több mint a fele valójában nem érzi magát polgárnak. „Ezek nem polgárok, hanem népesség” – szögezi le egyebek mellett.

Olekszij Petrov blogger szerint a nép nem gondolkozik. Szerinte az ország lakosságának 30 százaléka (nyilván a Zelenszkijre voksoló választókra utalhatott) egy óriásplakátra szavazott.

„Igaz, van még egy utolsó tölténytárunk. Ez nem sok, de több a semminél. Vagy kiállunk az utolsó csatára, vagy itt az ideje letépni a hazafias tetkókat, és fokozatosan elfeledni történelmünknek ezt az oly rövid fejezetét, amikor mi … majdnem győztünk!” – írja többek között.

A Szasko Lirnik nevű blogger Petrovhoz hasonlóan igen harciasan fogalmaz:

„Remélem, Porosenko nem hagyja lerombolni Ukrajnát. Ahogyan nem hagyta Putyinnak se. Ezzel az egész élet pocsékba megy. Nekem megfelel egy junta.”

A radikális nemzeti nézeteiről ismert Volodimir Vjatrovics, az Ukrán Nemzeti Emlékezet Intézetének elnöke az ellenséget látja Volodimir Zelenszkijékben.

„Ezek készek feladni a kultúrát, a nyelvet, a történelmet. A legfontosabbat abból, amit megszereztünk az utóbbi öt évben. Hát ezért haltak meg a legjobbak a Majdanon és a Donyec-medencében. Hogy kiengedjük a kezünkből az ő áldozatukat és a mi erőfeszítéseinket. Elcseréljük ezeket egy nem létező csapat nem létező programjának megvalósítására” – háborog Vjatrovics.

Sokan emlegetik mostanában a világhálón egy bizonyos Ajder Muzsdabajev nevű újságíró utóbb eltávolított posztját, amelyben a szerző állítólag az ország árulóiról szólva kijelentette, „muszáj lesz lőni”, és forradalmat vizionált, még azon az áron is, hogy Ukrajna újabb megyéket veszíthet el.

A szakértők egyelőre igyekeznek megmaradni az események szűken vett szakmai kommentálásánál és általában tartózkodnak a következtetések levonásától. Hasonlóan kivárnak a politikusok is, legfeljebb utalva rá, hogy merrefelé haladhatnának tovább az események. A vélemények mögül azonban egyértelműen előtüremkedik a sürgető kényszer, hogy még az elnökválasztás második fordulója előtt olyan országos politikai táborok alakuljanak ki, amelyek ősszel a parlamenti választások akadályát is sikerrel vehetik.

Az egyik oldalon a kelet-ukrajnai bázisú politikai erők szövetsége kínálkozik az összefogás alapjául. A legsikeresebb „oroszbarátnak” titulált elnökjelölt, Jurij Bojko táborából többen utaltak is már rá, hogy várják a renitens politikai csoportosulások, elsősorban az elnökválasztási versenyben meglehetősen haloványan szereplő Olekszandr Vilkulnak és támogatóinak a csatlakozását. Kérdés azonban, hogy az eddig külön utakon járók mit látnak kecsegtetőbb megoldásnak: a Bojko körüli tömörülést, vagy az oroszajkúak körében szintén népszerű, és nem mellesleg biztos nyerőnek tűnő Zelenszkij támogatását?

A másik, azaz a nemzeti oldalon legalább ennyire komoly dilemma előtt állnak a politikusok. Természetes szövetségesük az elnökválasztás második fordulójában Petro Porosenko volna, ám ő az elmúlt években túl sok hidat felégetett maga és a nemzeti erők között, arról nem is szólva, hogy a parlamenti választások előtt senki nem szeretne a többség által biztos vesztesnek elkönyvelt elnökjelölt mellé állni. Másfelől a nemzeti-nacionalista kispártoknak láthatóan ahhoz sem fűlik a foguk, hogy Julija Timosenkóval, a nemzeti oldal Porosenko után legjobban szereplő jelöltjével kelljen egyezkedniük a parlamenti választásokon való közös indulásról, hiszen ebben az esetben ugyanúgy csak mellékszerepekre számíthatnának, mint egy Porosenkóval kötendő szövetség esetén.

Annyi bizonyos, hogy mire április 21-én ismét az urnák elé kell járulniuk az ukrán választóknak, nagyban tisztulni fog a jelenleg még zavaros összkép.

(zzz)