Tiszta a huszti várrom

2019. április 3., 15:39 , 949. szám

A Tiszta Kárpátalja mozgalom gondnoki hálózata önkéntes akciót hirdetett, amelynek keretében a huszti vár romjai körül végeztek nagyobb takarítási munkát. A programhoz bárki csatlakozhatott, mindössze munkáskesztyűt és bozótvágó ollót kellett magával hoznia. Az akcióra 20 önkéntes jelentkezett, akik segítségével megtisztult, megszépült az egykoron dicsőn magasodó vár még megmaradt romjait körülvevő terület.

Beregszászból a szervezők korán reggel indultak, akikhez Gátról is csatlakoztak önkéntesek. Husztra érve a helybeli önkéntesek is csatlakoztak, valamint egy helyi ukrán civil szervezet, a „Наша файта” tagjai is bekapcsolódtak a munkába, akik már a korábbi években is végeztek takarítást a vár területén. Az akció során bozótot irtottak, szemetet szedtek, valamint a már korábban kivágott bozótot gyűjtötték egy kupacba. 

Bíró András, a program ötletgazdája elmondta: „A huszti vár magyar történelmünk szempontjából nagyon fontos helyszín. Mára már nem sok maradt meg belőle, de ami még megvan, azt őrizni kell. Ezért úgy gondoltuk, hogy mindenképp itt is takarítást kell végezni. Azt tapasztaltuk, hogy az emberek szívesen megmozdulnak a Facebookon terjedő szemétszedési akció láttán, így mi is arra gondoltunk, hogy meghirdetünk egy önkéntes akciót. Nem vagyok csalódott, nagyon örülök annak a 20 főnek, akik a mai napon eljöttek és segítettek a takarításban. Sok munkát kellett elvégezni a vár körül, ezért úgy láttuk, hogy szükség van önkéntesekre, akikkel gyorsabban el tudjuk végezni a feladatokat.” 

A szervezők elmondták, hogy a következő célállomás a tervek szerint a Királyházán található Nyalábvár lenne, ott is szeretnék a vár romjait megtisztítani a bozóttól, és oda is várnak minél több önkéntest, hiszen ott még több munkát kell elvégezni. De ezenkívül folyamatosan takarítják és rendben tartják a Vereckei-hágón található emlékmű körüli területet, a szerednyei várat, az Uzsoki-hágó és a Tiszaújlaki turul-emlékmű körüli területet is, valamint a Kárpátalján található magyar katonatemetőket.

A gondnoki hálózat támogatója a Miniszterelnökség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztéséért felelős kormánybiztosa. A hálózat három évvel ezelőtt jött létre, azzal a céllal, hogy a magyar történelmi helyeket, emlékműveket rendben és tisztán tartsa vidékünkön.

VE