Az IMF nem változtatott az ukrán gazdaság növekedésére vonatkozó előrejelzésén

2019. április 12., 11:16

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) előrejelzése szerint 2019-ben Ukrajna GDP-je 2,7%-kal nő, ami megegyezik az Alap előző, 2018 októberében kiadott elemzésében szereplő értékkel – jelentette az Ukrinform a nemzetközi pénzügyi intézet A világgazdaság perspektívái című jelentését ismertetve.

A jelentés készítői szerint 2020-ban 3%-os növekedésre lehet számítani az országban.

Ukrajnát az IMF szakértői hagyományosan a FÁK-országok energiaimportőr országcsoportjában tárgyalja, bár jelzik, hogy Kijev nem tagja a közösségnek. Ami a GDP idei növekedését illeti, a legjobb előrejelzés a csoportban Tádzsikisztáné (5%), a legszerényebb pedig Fehéroroszországé (1,8%). A csoport átlagmutatója 2,8%, ami kis híján megegyezik az ukrajnai előrejelzéssel.

Az IMF jelentéséből emellett megtudhatjuk, hogy a szakértők idén a fogyasztói árak 8%-os emelkedésére számítanak az országban (a tavalyi 10,9% után). Az infláció mértéke 2020-ban előreláthatóan 5,9%-ra csökken.

Ukrajna folyó fizetési mérlege továbbra is negatív marad, a várható hiány 2019-ben 2,5%, 2020-ban pedig 2,4% lesz.

A munkanélküliség a tavalyi 9%-ról 8,5%-ras csökken, s a csökkenés 2020-ban is folytatódni fog (8,1%).

Az Ukrinform emlékeztet, a Világbank az ukrán GDP 2019. évi növekedésére vonatkozó előrejelzését nemrég 2,9%-ról 2,7%-ra csökkentette. Az Ukrán Nemzeti Bank idén 2,5%-os növekedésre számít.

(ukrinform.ua/Kárpátalja)