Szerbia azért erősödött meg, mert vezetői figyeltek a nemzeti érdekekre

2019. április 24., 09:22 , 952. szám

Szerbia egyre erősebbé válik, és azért erősödött meg, mert vezetői nem hagyták figyelmen kívül a nemzeti érdekeket – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter múlt pénteken Belgrádban Aleksandar Vucic szerb államfő kampányrendezvényén.

„Néhány évvel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna, hogy a magyar külügyminiszter a szerb kormánypárt kampányrendezvényén vegyen részt. Hogy most itt vagyok, bizonyíték arra, hogy még a legnehezebb dolgokat is meg lehet oldani, ha hiszünk bennük” – emelte ki Szijjártó Péter.

Ennek megváltozása személyes erőfeszítések eredménye – tette hozzá, majd rámutatott, hogy Szerbia elnöke, Magyarország miniszterelnöke, a Fidesz, a Szerb Haladó Párt és a Vajdasági Magyar Szövetség vezetői mind hozzájárultak a kapcsolat javításához. „Ma már elmondhatjuk, hogy a szerbek és a magyarok barátok, sőt a két ország kapcsolata még soha nem volt olyan jó, mint most. Itt az ideje, hogy felismerjük, sokkal több minden szól az együttműködés mellett, mint ellene” – fogalmazott.

A tárcavezető leszögezte, hogy a magyarok nagyon becsülik Aleksandar Vucic szerb elnököt, különösen azért, mert a vajdasági magyar közösségre energiaforrásként tekint.„Becsüljük azt is, hogy minden szomszédunk közül Szerbia biztosítja a legtöbb kisebbségi jogot a magyar nemzeti közösségnek” – tette hozzá. Emlékeztetett arra, hogy Magyarország is hasonlóképpen bánik a szerb kisebbséggel, támogatja, és arra buzdítja a magyarországi szerbeket, hogy éljék meg szerb identitásukat, ápolják hagyományaikat, mert az Magyarországot is gazdagabbá teszi.

(MTI/Kárpátalja)