Klimkin Szijjártóval tárgyalna az ukrán nyelvtörvényről

2019. április 27., 09:37

Pavlo Klimkin tárgyalni szándékozik Az ukrán mint államnyelv működésének biztosításáról című törvényről Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszterrel. Az UNIAN hírügynökség szerint ezt maga az ukrán külügyminiszter jelentette ki a Linas Linkevičius litván külügyminiszterrel közös kijevi sajtótájékoztatójukon április 26-án.

„Úgy vélem, magyar partnereink tudatosan választották a konfrontáció útját. Beszélni fogok erről Szijjártóval gyakorlatilag két hét múlva Brüsszelben, amikor a keleti partnerségi miniszteri találkozóra kerül sor” – jelezte Klimkin arról szólva, miként reagált Magyarország az ukrán nyelvtörvény elfogadására.

„Ismétlem, először is, ez fontos törvény, de az ukrán nyelv támogatásaként kell értelmezni, és semmi esetre sem valaki jogainak korlátozásaként – mondta az ukrán külügyek irányítója. – Másodszor pedig, láthatják, mindent, ami történni fog, Ukrajna Miniszteri Kabinetje határoz meg. Éppen most kell elkezdődnie a nagyon nyilvános, nyitott munkának azzal kapcsolatban, miként kell végrehajtani a törvényt.”

„Azt is gondolom ugyanakkor, hogy haladni kell tovább, s külön törvényben kell rendelkezni a nemzeti kisebbségek nyelveiről. Segítenünk kell polgárainknak, és nem akarjuk, hogy a magyarok, románok vagy valaki más kevésbé magyarrá vagy románná váljanak. Ők a mi politikai nemzetünkhöz tartoznak. Joguk kell, hogy legyen az anyanyelvi oktatáshoz, természetesen jogaik nem korlátozhatók, de reális esélyt kell kapniuk megtanulni az ukránt is” – jelentette ki Klimkin.

Az ukrán parlament csütörtökön 278 szavazattal elfogadta Az ukrán mint államnyelv működésének biztosításáról szóló törvényjavaslatot, amely a magánbeszélgetések és a vallási szertartások kivételével az élet gyakorlatilag valamennyi területén korlátozza a nemzeti kisebbségek nyelveinek használatát.

Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön az MTI-nek nyilatkozva elfogadhatatlannak nevezte a nyelvtörvényt, amely szavai szerint Petro Porosenko távozófélben lévő ukrán elnök szellemiségét idézi, aki magyarellenes politikát folytatott.

(unian.ua/MTI/Kárpátalja)