Potápi Árpád János: Az erős magyar közösséghez az önálló média is hozzátartozik

2019. május 1., 09:27 , 953. szám

Az erős magyar közösséghez nemcsak az oktatási, kulturális és politikai intézményrendszer tartozik hozzá, hanem az erős, önálló média is – hangsúlyozta Potápi Árpád, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára múlt szombaton a drávaszögi Bellyén a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK) médiaházának ünnepélyes átadásán.

A média ugyanis nemcsak arról szól, hogy a legfrissebb hírekkel lássa el a közösséget, a média maga közösséget formál azok között, akik olvassák, nézik vagy hallgatják – hangoztatta.

„Ezért tartjuk kiemelten fontosnak a szerepét” – mondta, hozzátéve: a közösség éltető erő, és amíg a Magyarország határain kívül élő magyar közösség magyarul tud szólni, addig van jövő.

Potápi Árpád János megköszönte a horvát kormánynak, hogy támogatta az épületnek a felépítését és berendezését, és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy egy magyar médiaközpontról lehessen beszélni a horvátországi magyarság körében.

Az államtitkár megköszönte a horvátországi magyar médiában dolgozó újságírók munkáját is. Szavai szerint az elmúlt években jelen voltak a Kárpát-medencei hírek gyártásában és közvetítésében, valamint a horvát média felé is kapcsolatot jelentettek.

Kalmár Ferenc, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztosa, a magyar–horvát kisebbségi vegyes bizottság magyar társelnöke hangsúlyozta, hogy a médiaház a vegyes bizottság ajánlásával, a horvát kormány támogatásával jött létre.

Jankovics Róbert, a HMDK elnöke, magyar kisebbségi parlamenti képviselő az MTI-nek elmondta: a háromszintes médiaközpont első emeletén az Új Magyar Képes Újság és a Drávatáj szerkesztősége, valamint egy új stúdió kap helyet, a legfelsőbb szinten egy konferenciaterem van, a földszinten pedig a HMDK bellyei alapszervezetének a közösségi helyisége.

(MTI/Kárpátalja)