Szakmai nap a ráti rehabilitációs központban

2019. május 1., 11:19 , 953. szám

A Ráti Szent Mihály Gyermekotthon és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Nyírbátori Tagintézménye múlt csütörtökön, április 25-én szakmai tapasztalatcserét szervezett. Az intézményekben folyó pszichológiai, gyógy- és fejlesztőpedagógiai munkával kapcsolatos információ és gyakorlat átadásának a Ráti Szent Mihály Gyermekotthon rehabilitációs központja adott otthont.

A rendezvény megnyitóján Berkecz Mária, Magyarország ungvári  konzulja köszöntötte a résztvevőket, és reményét fejezte ki, hogy a kezdeményezés a továbbiakban együttműködéssé fejlődhet.

– Teljesen más a két intézmény társadalmi beállítottsága. Hiszen Magyarországon már több mint 30 éve működik bizonyos átalakulásokkal ez a szolgálat, míg az ungvári járási létesítményt kevesebb mint egy éve adták át, és nagyon sok önkéntes munkával, magyar állami támogatással és külföldi segítséggel, magyar, holland, német, szlovák civil szervezetek, vállalatok és magánadományozók hozzájárulásával jött létre. A főkonzulátus mindenben igyekszik támogatni az elhivatott, sok szeretettel és lelkesedéssel dolgozó szakembereket – emelte ki a diplomata.

A szakmai nap megszervezésének elsődleges célja – pszichológus, gyógypedagógus, logopédus, fejlesztő pedagógus, gyógytornász/gyógytestnevelő szakemberek részvételével – bemutatni, illetve megismerni a Kárpátalján és a Magyarországon folyó pszichológiai, gyógy- és fejlesztőpedagógia szakmai munka kereteit, gyakorlatát, a foglalkozásokon használt eszközöket és módszereket, terápiás lehetőségeket.

Vetrovszki Melinda, a „Szent Mihály Egészségügyi-szociális Gyermek Rehabilitációs Központ” Jótékonysági Szervezet igazgatója elmondta, örülnek a lehetőségnek, szívesen cserélnek tapasztalatot, tanulnak másoktól, és nyújtanak betekintést saját munkájukba.

– Tavaly június 8-án nyílt meg a központ. Azóta gyógytornász, logopédus, aquaterapeuta, pszichológus, gyógymasszőr és fogorvos dolgozik itt, és hamarosan egy nagy álmunk is valóra válik: lovasterápia is lesz – jegyezte meg. Úgyszintén elhangzott: a kiindulási pont az volt, hogy a ráti otthonban családokhoz kerülnek a bizonyos okokból család nélkül maradt gyerekek, és többségük nagyon sok lelki vagy testi problémával küzd. Ezek szakszerű kezelése időigényes, és nehéz volt megoldani a gyerekek külön szakemberekhez történő utaztatását. Ezenkívül megyeszerte is van társadalmi igény erre a kezdeményezésre, Kárpátalja legkülönbözőbb településeiről – Técsőről, Viskről stb. – is érkeznek páciensek.

A részvevők megtekinthettek egy kisfilmet a gyermekotthon 2006-os indulásáról és a rehabilitációs központ tavalyi megnyitásáról. Közben Bíró Mária, az otthon igazgatója mesélt az elmúlt több mint egy évtizedes tevékenységükről. Egyébként a ráti gyermekotthonban nemzetiségi, felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül családi körülmények között nevelkednek a gyermekek.

Dr. Bodnárné Szűrös Zsuzsannától, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Nyírbátori Tagintézménye igazgatójától megtudhattuk, hogy a Nevelési Tanácsadók Hálózata Magyarországon több mint 40 éve, Nyírbátorban 28 éve segíti a különféle magatartási, beilleszkedési, tanulási problémával küzdő gyermekeket, azok családját és pedagógusait.

– Magasan kvalifikált szakemberekkel dolgozunk a nyírbátori tagintézményben, akik mindig nyitottak az új dolgokra. 12-en érkeztünk a szakmai napra – jegyezte meg és elárulta, a férje (Bodnár Zsolt, Magyarország ungvári  konzulja) révén ismerkedett meg a ráti intézménnyel. – Úgy gondoltam, hogy nagyon jó szakmai kitekintés lehet számunkra a találkozó, hisz itt is magas színvonalú szakmai munka folyik, így mindenki tapasztalhat olyan dolgokat, amelyeket a későbbiekben hasznosíthat a terápiája során. Remélem, mi is tudunk olyan új dolgokat mutatni a ráti kollégáknak, amelyeket ők alkalmazni tudnak, és a továbbiakban be tudnak építeni a munkájukba. Mindenképpen tudásmegosztás és -átadás a két fél részéről és a későbbiekben is fenntartható kapcsolat, amely mindkét intézményt segíti – mondta, és átadta a ráti kollégáknak a meglepetésajándékokat, amelyeket ők is szeretnek használni, és a gyerekeknek is tetszenek, kiválasztásukkor a képességfejlesztésre fókuszáltak.

A nap további részében a sajtó képviselői nélkül folytatódott a szakmai program: előadások hangzottak el a gyógypedagógiai tanácsadásról, a korai fejlesztésről, a gondozásról stb. Úgyszintén szakmai beszélgetéseket folytattak a pszichológia, a gyógy- és fejlesztőpedagógia, a logopédia témaköreiben és a gyermekpszichodráma, a mese- és egyéb művészeti terápia színes világáról. Felmerült a négylábú segítők – kutyák, lovak – szerepe a foglalkozásokon.

Rehó Viktória