Márciusban nőtt az átlagbér

2019. május 5., 11:40

Az ukrajnai vállalatok, intézmények és szervezetek főállású dolgozóinak átlagbére 2019 márciusában 10 237 hrivnyát tett ki, ami 22,1%-os növekedést jelent az elmúlt év azonos időszakához képest – jelentette a Korreszpondent.net az Állami Statisztikai Szolgálat nyomán.

A hivatal adatai szerint a reálbér (az infláció figyelembevételével) 2019 márciusában 12,5%-kal nőtt 2018 márciusához viszonyítva.

Márciusban Kijevben volt a legmagasabb az átlagbér (16 207 hr), s Csernyivci megyében a legalacsonyabb (7 437 hr). A megyék többségében az átlagos kereset 7000 és 9000 hrivnya között mozgott.

A legnagyobb fizetéseket a pénzügyi és biztosítási szférában dolgozók vihették haza (20 453 hr), a legalacsonyabbakat pedig az egészségügyben és a szociális segítségnyújtás területén foglalkoztatottak (6 750 hr)

A Korreszpondent.net emlékeztet, korábban a miniszteri kabinet jelezte, hogy a dollárban számított bérszínvonal idén eléri a 2013. évi, azaz a válság előtti szintet. Ugyanakkor a Legfelső Tanácsban elismerték, hogy az ukrajnai bérek a legalacsonyabbak Európában.

(korrespondent.net/Kárpátalja)