Édesanyák hete programsorozat a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének szervezésében

2019. május 6., 20:28 , 954. szám

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) szervezésében április 29–május 5. között az Édesanyák hete elnevezésű programsorozat került megrendezésre három helyszínen: Salánkon, Beregszászban és Munkácson.

 Elsőként április 30-án a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán, majd május 2-án Salánkon és Munkácson gyűltek össze az anyukák. Mindhárom helyszínen dr. Dabóczi Andrea táplálkozásterápiás orvos és fogyásszakértő Családi felelősség a táplálkozásban című videokonferencia-előadását hallgathatták és nézhették a résztvevők. Az előadás után pedig zumbázhattak és/vagy aerobikozhattak a megjelentek a helyszíneken.

Ezenkívül Salánkon egy tartalmas délutánra invitálták a szervezők az érdeklődő édesanyákat. A rendezvényen, amelynek a Görögkatolikus Közösségi Ház adott otthont, több mint 30 környékbeli és helyi édesanya gyűlt össze Nagyszőlősről, Verbőcről, Feketepatakról, Tiszakeresztúrból, Tiszaújlakról és természetesen Salánkról. A rendezvényen Csirpák Viktória, a KMNE elnökségi tagja köszöntötte az egybegyűlteket, és közös imádság után kezdődhetett is az aerobikozás Renik Tímea vezetésével. A szervezők arról is gondoskodtak, hogy ne üres kézzel térjenek haza az édesanyák, így kézműveskedésre is volt lehetőség. Balog Ágnessel horgolt ékszereket, Csirpák Viktóriával viaszlapból sodort gyertyát, Harapkó Mariannával textilből táskákat, ékszereket készíthettek a megjelentek. Nagy érdeklődést váltott ki a közös kürtőskalács készítése, faszénen való sütése is. Végül a salánki vendégszerető édesanyák töltött káposztával vendégelték meg a jelenlévőket.

A KMNE Anyukámnak szeretettel c. pályázatot is hirdetett, amelynek feltétele az volt, hogy valamilyen kézműves-pályamunkáról készült fotót kellett beküldeni, melyet az édesanyáknak készítettek a gyermekeik. A beküldött pályázat nyertesei egy wellness-délutánt nyertek az anyukájuknak. Két helyszín közül választhattak a szerencsések: május 3-án a beregszászi Beauty wellness- és szépségszalonban, illetve május 4-én Nagyszőlősön a Zatisok komplexum wellness-szolgáltatásait vehette igénybe a közel 30 édesanya – jakuzzit, finn és gőzszaunát, medencézést. A helyiség társalgójában a pizzázás, fagylaltozás, illetve sütizés közben egy kellemes ismerkedős beszélgetésre is lehetőségük nyílt a résztvevőknek. Mindenki kipihenve, feltöltődve tért haza családjához.

A programok megvalósítását dr. Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos támogatta, illetve dr. Orosz Ildikó a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektor asszonya.

KMNE/D. P.