Szerelemről a virágok nyelvén

Virágfeszt Beregszentmiklóson

2019. május 6., 18:32 , 954. szám

Az elmúlt hétvégén, május 4–5-én negyedik alkalommal rendeztek virágfesztivált Beregszentmiklóson (Csinagyijevo). Az Ukrán Virágkötők Szövetségének védnöksége alatt zajló Szerelem Beregszentmiklóson elnevezésű virágfesztiválnak a hagyományokhoz híven idén is a helyi várkastély adott otthont.

Szombaton már a kapuban látványos kompozíció várta a látogatókat. Az udvaron beljebb haladva az egyik oszlopon óriási rózsacsokrot helyeztek el. A vár falán, a magasban vörös rózsából kirakott hatalmas szív utalt a rendezvény tematikájára, a szerelemre. Alatta a fotózónaként is nagyszerűnek bizonyult angyalszárnyak csalogatták a vendégeket, sőt még az istálló közelében lévő kút is virágdíszbe öltözött. Az Ukrajna különböző városaiból – Kijev, Dnyipro, Harkiv, Mikolajev, Herszon, Csernyivci, Odesza, Lemberg stb. – érkezett csoportok több mint 10 gyönyörű kompozíciót állítottak össze a várban, a vár falain és az udvaron is. A korábbi évekkel ellentétben idén sajnos nem érkeztek külföldi alkotók.

A várkastély lépcsőjén maga a „várkapitány”, Bartos József és felesége, Tetyana fogadta a szép számban érkező vendégeket, akik színes rózsákkal borított lépcsőkorlát mentén juthattak be az erődítménybe.

A szervezők által ígért 30 ezer rózsa helyett különböző okok miatt csupán közel a fele, mintegy 15 ezer rózsa és más virágok, növények – sárga zanót (cytisus), moha, száraz gallyak, sás, nyírfaág – felhasználásával készítettek installációkat és közkedvelt fotózónákat. A virágkötők és segítőik számára az egyetlen feltétel az volt, hogy alkotásaik szervesen illeszkedjenek a középkori vár egészébe, hangulatába.

Bartos József képzőművésztől, a beregszentmiklósi várkastély lelkes bérlőjétől, a rendezvény megálmodójától megtudhattuk, mivel ez a szerelem vára, maga a szerelem ötlete nem váratott magára.

– Köztudott, hogy Zrínyi Ilona itt találkozott először gróf Thököly Imrével,  szerelmükről szinte naponta beszélünk itt, és természetesen a virágszerető embereknek is ez ad ihletet – mondta a házigazda.

A termeket járva valóban meggyőződhettünk arról, hogy egységesen, szerelmi tematikában készültek a különleges összeállítások. Egyik-másik virágkötő mesterien kihasználta az élő virágok és a száraz ágak kontrasztját, valamint a fények varázsát, de helyenként még az omladozó falak képét is sikerült beépíteni a kompozícióba. A Dnyipróból érkező Marina Arpulj csapata például a szerelem fáját alkotta meg 450 rózsából, mohából és sok egyéb alapanyagból. A fél szobát betöltő kompozíció 3 nap alatt készült el, de úgy, hogy még éjszaka is dolgoztak. A szomszédos teremben kijevi floristák Julija Barabas irányításával készítették el a hatalmas szívet, amelyhez a közel 400 vörös és rózsaszínű rózsához kiegészítőként a település határában gyűjtötték a nyárfaágakat és leveleket. Sajátos kihívás ez mindannyiuk számára, hiszen egyedi légkörben, az ősi vár sugallta történelmi atmoszférában kellett rövid idő alatt összeállítani az installációkat.

Szombat délelőtt az ünnepélyes megnyitón részt vett az osztrák hercegi házaspár, Sandor Habsburg-Lothringen és Herta Margaret Habsburg-Lothringen. Érkezésüket követően rövid harci jelenet szemtanúi lehettünk a XVI. századból, amikor Bartos József várkapitány legyőzte a török szultánt, és a hercegi házaspár elfoglalta helyét a rögtönzött trónon. Majd az ünnepi ágyúlövéseket követően lovagi tornát tartottak.

Ezután a vár mögött folytatódott a ceremónia: ünnepélyes szalagátvágással felavatták a parkot, melyet 1749-ben létesítettek Bosinda Ferenc kertész irányításával, majd 2013 óta igyekeznek felújítani. A hercegi házaspár köszönő oklevelet nyújtott át a Bartos házaspárnak a nemzetek közötti párbeszéd elősegítéséért, és további kitartást kívánva a kárpátaljai vár őrzőinek humanitárius támogatással is hozzájárultak e nemes cél megvalósításához.

A nap további részében és vasárnap is több helyszínen zajlottak az események: miközben egyesek a szobák virágaiban gyönyörködtek, mások a földszinti hangversenyteremnek kinevezett helyiségben élvezték a komolyzenei produkciókat, megtekinthették a második szinten a német festőművészek alkotásaiból nyílt tárlatot, vagy az egykori lovardában beleshettek a virágkötészet rejtélyeibe. De lovashintón is kocsikázhattak a vendégek, mások korhű estélyi ruhákba bújva sajátos időutazásban vettek részt, amikor megtekintették Zrínyi Ilona és gróf Thököly Imre újrajátszott esküvőjét. A florisztikai mesterkurzuson pedig elsajátíthatták a virágkötészet alapjait.

A tartalmas program talán részben kárpótolta a rossz időjárás miatt a kül- és belföldi turistákat, akik annak ellenére, hogy minden esztendőben más időpontban kerül sor a virágfesztre, évről évre szép számban látogatnak el a rendezvényre, hogy megcsodálják, hogyan változtatják meg a virágok a kőépület auráját és azt, hogy mit lehet elmondani a szerelemről a virágok nyelvén.

Rehó Viktória