Együttműködési megállapodás Kárpátalja és Bács-Kiskun megye között

2019. május 15., 19:27 , 955. szám

Együttműködési megállapodást írt alá kedden Ungváron Kárpátalja és Bács-Kiskun megye vezetése a jövőbeni gazdasági és egyéb együttműködési lehetőségekről.

Függetlenül a jelenlegi Budapest–Kijev közötti felhős kapcsolattól, a Magyarország, illetve Magyarország régiói és Kárpátalja közötti viszony gyümölcsöző. Három napra Kárpátaljára látogatott Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke és a kíséretében érkezett delegáció. Ez idő alatt május 14-én írták alá a két régió közötti együttműködési szerződést.

Barta József, a Kárpátaljai Megyei Tanács első elnökhelyettese, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke elmondta, hogy Bács-Kiskun megye Magyarország egyik élenjáró régiója a szőlészetben, borászatban, intenzív zöldségtermesztésben, valamint a szakképzés terén is. „Fontos számunkra, hogy a mi gazdáink és vállalkozóink, akik ezeken a területeken akarnak fejlődni és előre haladni, tudjanak Bács-Kiskun megyében tapasztalatot gyűjteni és tudást kapni, amit itthon felhasználva még eredményesebben tudnak működni” – húzta alá.

Rideg László kiemelte, hogy bár nagyon fontos a hivatalos kapcsolatok kiépítése, azokat „aprópénzre kell váltani és folyamatossá kell tenni”. Bács-Kiskun megye Magyarország nemcsak legnagyobb területű megyéje, hanem az egyik leggazdagabb is, különösen mezőgazdasági szempontból. „Sok olyan dolog van, amiben tudunk együtt gondolkodni, ilyen például a szakképzés fellendítése Kárpátalján, illetve a turisztikai útvonalak kiépítése.”

IA/CsA