Együtt indul a választásokon négy hazafias párt

2019. május 22., 08:02

A Polgári Álláspont (Громадянська позиція) párt három másik politikai erővel összefogva indul a parlamenti választásokon – jelentette be a Facebook közösségi oldalon Anatolij Hricenko, a párt vezetője, akit az Ukrajinszka Pravda idéz.

A politikus közölte, hogy a Polgári Álláspont a Népi Kontrollal (Народний Контроль, Dmitro Dobrodomov pártja), az Anyaországgal (Рідна Країна, Mikola Tomenko) és az Ukrajnai Európai Párttal (Європейська партія України, Mikola Katerincsuk) szándékozik összefogni.

Hricenko azt írta, csapatukat szakemberekkel kívánják megerősíteni a kulcsfontosságú területeken. Jelezte azt is, hogy a pártszövetség központi választási stábjának vezetője Andrij Miszik, a Népi Kontroll végrehajtó bizottságának elnöke lesz.

Az Ukrajinszka Pravda emlékeztet, Volodimir Zelenszkij államfő május 21-i rendeletével feloszlatta a Legfelső Tanácsot, s július 21-én előrehozott parlamenti választásokra kerül sor Ukrajnában.

Az elnök kedden felszólította Andrij Parubijt, a Legfelső Tanács elnökét, hogy május 22-ére hívja össze a Legfelső Tanács rendkívüli ülését. Az ülés célja, hogy módosítsák a parlamenti választási törvényt.

(pravda.com.ua/Kárpátalja)