„Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz”

Európai parlamenti választások: Mi a tét?

A címben szereplő gondolatot akár ma, a kereszténység európai meggyengülése, a migrációs válság, a muzulmán tömegek beáramlása és – ami ezzel együtt jár – az iszlám európai terjeszkedése idején is megfogalmazhatta volna egy keresztény szellemiségű politikus vagy politológus. Pedig ez a kijelentés a XX. század derekán, a II. világháború után hangzott el Robert Schumantól, a luxemburgi születésű, német–francia kötődésű, kereszténydemokrata irányultságú államférfitól, az Európai Unió (EU) atyjától és az Európai Parlament egykori elnökétől. Látnok volt? Vagy inkább tisztán látó politikus, aki tudta: civilizációnk egyik alapja a kereszténység, s ha eltávolodunk tőle, végünk? Mindenesetre szavai ma időszerűbbek, mint valaha.

Ezen a héten, május 23. és május 26. között zajlanak le az eddigi legnagyobb horderejű európai parlamenti választások, melyek óriási kihatással lesznek nemcsak az Európai Unió, hanem az európai civilizáció jövőjére is. De mielőtt rátérnénk a választások tétjére, ismerkedjünk meg röviden magával az Európai Parlamenttel. A testületet ötévente választják meg az Európai Unió tagállamainak a választópolgárai, de rajtuk kívül az Európai Unióhoz nem tartozó országok azon választópolgárai is leadhatják a szavazatukat, akik saját országuk állampolgársága mellett valamelyik európai uniós tagállam állampolgárságával is rendelkeznek. A választásokat tagállamonként bonyolítják le, melyeken a tagállamok nemzeti pártjai indítanak képviselőjelölteket, de ha a jelöltek bejutnak az Európai Parlamentbe, ott – európai uniós képviselőkként – valamelyik nemzetek feletti európai parlamenti párt (pártcsalád) parlamenti frakciójának tagjaiként fejthetik ki politikai tevékenységüket. Az európai pártcsaládokhoz nem tartozó nemzeti pártoknak az Európai Parlamentbe beválasztott jelöltjei pedig független képviselőkként vehetnek részt a parlament munkájában. Anyaországunkban például sem a Jobbik Magyarországért Mozgalom, sem a belőle kivált Mi Hazánk Mozgalom nem tartozik a pártcsaládok egyikéhez sem.

Az Európai Parlament (EP) legerősebb frakcióját a jobbközép Európai Néppárt alkotja, melyen belül viszont kiéleződtek az ellentétek a néppárt eredeti elveit valló jobbszárny és a liberális elvek felé elmozduló konzervatív liberális szárny között. A magyarországi pártok közül a néppárt pártcsaládjához tartozik a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség és a Kereszténydemokrata Néppárt, s mindkettő a pártcsalád jobbszárnya részét képezi, élesen migrációellenes politikával. Az EP frakciói közül szintén erős a balközép Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségének a frakciója (a magyarországi pártok közül a Magyar Szocialista Párt, valamint a Demokratikus Koalíció tartozik e pártcsaládhoz), valamint a liberális Zöldek/Európai Szabad Szövetség képviselőcsoportja (a magyarországi pártok közül a Lehet Más a Politika (LMP) és a Párbeszéd e pártcsalád tagja). Az említetteken kívül ugyancsak az Európai Unió pártcsaládjai közé tartozik a jobboldali Európai Konzervatívok és Reformisták pártszövetsége, a liberális Liberálisok és Demokraták Szövetsége (magyarországi tagpártjai: a súlytalan Momentum Mozgalom és az ugyancsak jelentéktelen Liberálisok), a baloldali Egységes Európai Baloldal/Északi Zöld Baloldal, a jobboldali Nemzet és Szabadság Európája, valamint a Szabadság és Közvetlen Demokrácia Európája pártcsalád. Megjegyzendő viszont, hogy az Európai Konzervatívok és Reformisták pártszövetsége a brexit – Nagy-Britanniának az Európai Unióból való kiválása – miatt elvesztette legerősebb, a migrációt korlátozni akaró tagpártját, a brit Konzervatív Pártot és a Nigel Farage vezette élesen bevándorlás-ellenes frakciót.

Ezzel el is érkeztünk a mostani európai parlamenti választások legfontosabb kérdéséhez: ahhoz, hogy miként alakul a migrációellenes és a migrációt támogató képviselők aránya az új parlamentben. A 2015 óta zajló migrációs válság ugyanis élesen megosztja az Európai Uniót. Az EU végrehajtó szerve, az Európai Bizottság, illetve a nyugat-európai vezető politikusok jelentős része még mindig a döntő mértékben mohamedán migránsok befogadásával próbálná megoldani az unió demográfiai problémáit, világrészünk elöregedését. Feltöltött bankkártyákkal és migránsvízummal támogatnák a bevándorlókat, illetve magát a bevándorlást. A migrációt támogató politikusok mellett pedig a velük jó kapcsolatban lévő amerikai milliárdos, Soros György sem problémaként, hanem lehetőségként tekint a bevándorlásra. Pedig a teljesen más kultúrkörből érkező migránsok befogadása felborítaná Európa demográfiai képét, egyes nyugati országokban, például Franciaországban vagy Németországban pár évtized alatt többségbe kerülhetnének a migránsok. S mivel nem is akarnak beintegrálódni Európába, az európai keresztény kultúrkörbe, így, ha nem állítják le a migrációt, akkor a jövőben világrészünk jelentős része megszűnik európainak és kereszténynek lenni, és a muzulmán világ részévé válik, ami óriási tragédiát jelentene földrészünkre és az egész kereszténységre nézve. A bevándorlást támogató erőkkel szembenálló politikusok pedig épp Európa eleurópaiatlanodásának veszélyét felismerve lépnek fel a migránsok befogadása ellen.

A bevándorlás kérdésében nem lehet egyértelmű határvonalat húzni a jobboldali, baloldali, liberális pártok, politikusok között. A migrációt elutasító erők általában jobboldaliak, illetve radikális jobboldaliak. Közéjük sorolható például Franciaországban Marine Le Paine és az általa vezetett Nemzeti Tömörülés, Lengyelországban az öt éve kormányzó, Jaroslaw Kaczynski vezette Jog és Igazságosság párt, Németországban az Afd (Alternative für Deutchland – Alternatíva Németországnak párt). Olaszországban a múlt évben hatalomra került az Öt Csillag Mozgalom és az Északi Liga által alkotott jobboldali pártszövetség, melyen belül a Liga és annak elnöke, Matteo Salvini belügyminiszter vezeti az élesen migrációellenes irányvonalat. Ausztriában az Osztrák Szabadságpárttal együtt kormányzó Osztrák Néppárt is bevándorlás-ellenes irányba fordult. Dániában, Svédországban is erősödnek a migrációellenes, radikális jobboldali pártok. Ugyanakkor Németországban a jobboldali CDU/CSU (Kereszténydemokrata Unió/Keresztényszociális Unió) pártszövetségen belül a CDU migrációpárti, a CSU pedig – bár gyakran bírálja a CDU-t vezető Angela Merkel kancellár bevándorlást támogató politikáját – ezt nem teszi meg elég élesen. Az ugyancsak a CSU-ban politizáló Manfred Weber, akit az Európai Néppárt a jelenlegi európai parlamenti választás néppárti listavezetőjévé választott, sajnálatos módon szakított korábbi, radikálisan migrációellenes politikájával. Miközben a liberális cseh kormánypárt, az ANO mozgalom, illetve a szlovák kormánykoalíciót alkotó szociáldemokrata Smer–SD, a jobboldali Szlovák Nemzeti Párt és a Most–Híd szlovák–magyar vegyes párt mindegyike ellenzi a bevándorlást, politikai irányultságtól függetlenül.

De mit hozhatnak az EP-választások? A 2014-es választások óta a legtöbb szavazatot elnyert európai uniós pártcsalád listavezetője foglalhatja el az Európai Unió legmagasabb tisztségét, ő lesz az EU végrehajtó szervének, az Európai Bizottságnak az elnöke. Ezzel megnőtt az európai parlamenti választások jelentősége. A közvélemény-kutatások szerint pedig az Európai Parlamentben 22-ről mintegy 31 százalékra nőhet a bevándorlást elutasító erők aránya, ami ugyan még nem jelenti a migrációellenes irányvonal győzelmét, de egyrészt jelzi, hogy az európai átlagpolgároknak is egyre inkább elegük van a világrészt elözönlő muzulmán migránsokból, akik miatt lassan nem érzik magukat otthon a saját hazájukban. Másrészt pedig az Európai Parlamentben a nagyobb súlyra szert tevő bevándorlásellenes erők blokkolhatják a migrációt támogatók törekvéseit. De hogy ez valóra váljon, ahhoz a választásokon nagyon jól kell szerepelniük. És szavazatainkkal mi is hozzájárulhatunk ahhoz, hogy megerősödjenek a bevándorlást ellenző hangok, melyeknek a következő öt év során még tovább kell erősödniük ahhoz, hogy Európa az európaiaké maradjon.

Lajos Mihály