Letették az új stúdiószínház alapkövét Szatmárnémetiben

2019. május 22., 09:51 , 956. szám

Letették az Északi Színház Harag György Társulata új stúdiószínházának alapkövét múlt pénteken Szatmárnémetiben.

Az eseményen Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára elmondta, hogy a Szatmár megyében és a városban megvalósult politikai összefogásnak köszönhetően a helyi magyar közösség hatalmas lépésekkel segíti saját és Szatmárnémeti fejlődését.

Ezt örömmel üdvözöljük és azt kívánjuk, hogy ez a magyar–magyar összefogás a pártok és a lakosság tekintetében a jövőben is tovább folytatódjon – fogalmazott az államtitkár.

A kormánypárti politikus hangsúlyozta, hogy egy olyan beruházás kezdődik, amely a helyi színházi élet és a magyar közművelődés mellett Szatmárnémeti magyar és nem magyar lakossága számára egyaránt nagyon fontos. Felidézte, hogy a városban a XVIII. század óta van színházi élet, a XX. században pedig létrejött Erdély és talán a teljes magyar színházi szcéna egyik legerősebb színtársulata, az Északi Színház Harag György Társulata, amely működése során számos díjat és elismerést kapott.

A korábbi Bem utcai zsinagóga helyén lévő telken a tervek szerint mintegy egymillió euróból (325 millió forint), a magyar kormány támogatásával épül fel a négyszáz négyzetméter alapterületű, háromszintes, százhúsz néző befogadására alkalmas stúdiószínház. A próbatermet, dokumentációs tárat és előcsarnokot magában foglaló korszerű színházi játszóhely a tervezési fázisban van, a beruházás várhatóan három-négy év alatt valósul meg.

(MTI/Kárpátalja)