Nagymamák és unokáik

Olvasói levél

2019. május 22., 13:15

Hagyományteremtő eseményre került sor 2019. május 11-én a Csapi KMKSZ Nyugdíjasklubjának háza táján.

A helyi nyugdíjasok idén első alkalommal rendezték meg a „Nagymamák és unokáik – Híd a generációk között” értékőrző programjukat, amellyel a magyar népi ételek elkészítésének sokszínűségét kívánták bemutatni anyaországi és kárpátaljai baráti nyugdíjasklubok bevonásával. A fő cél, a nagymamáról unokára való hagyományátörökítés volt.

A programsorozat első állomásaként a palacsinta kapta a főszerepet, találóan 100 arcú palacsinta néven.

A rendezvényen Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke köszöntötte a jelenlévőket, majd Molnár Katalin, a KMKSZ Csapi Nyugdíjasklubjának elnöke üdvözölte a vendégeket, akik a záhonyi, munkácsi, palágykomoróci, jánosi és beregszászi nyugdíjasklubok küldöttei voltak. A jelenlévőkért és a rendezvény sikeréért Turzó Péter atya, a Csapi Római Katolikus Egyházközösség nevében mondott áldást.

A Csapi KMKSZ Nyugdíjasklub kórusa saját szerzeménnyel kedveskedett vendégeinek. Ennek keretében hallgathatta meg a közönség a „Nem csak a húsz éveseké a világ c. zeneszám egyedi átiratát, amely nagy sikert aratott.

A helyszínen a csapi nyugdíjasok és a KMKSZ helyi ifjúsági szervezete együtt sütötték a palacsintakülönlegességeket. Következő lépésként az elkészített palacsintaremekek kerültek zsűri elé, majd a közönség is megkóstolhatta sorra mindet. Több mint 20 fajta palacsintából válogathattak a jelenlévők.

Az elbírálás után kiosztásra kerültek az oklevelek, különdíjak és a közönségdíj is.

Az est egyik színfoltja a Csipkés népi együttes volt, aki muzsikájával vidám hangulatot teremtett. Fellépett a Csapi Kökény Néptáncegyüttes, majd Csipkés-táncház következett.

Az estet vidám zene és tánc zárta.

Jó alkalom volt ez egy újabb találkozásra, a magyar közösségek megtartására és éltetésére!

Molnár Beáta