Újra Kárpátalján válogatott az X-Faktor zenei tehetségkutató műsor

Csak higgy a saját szavadban, és a nép felfedez…

2019. május 22., 09:06 , 956. szám

Május 17-én Ungváron tartott meghallgatást az X-Faktor, majd másnap Beregszászba is eljött az ismert zenei tehetségkutató, hogy meghallgassa a bátor jelentkezőket. Voltak, akiket szüleik vagy barátnőjük kísért el, de akadt olyan is, akivel zenetanára is eljött. Olyan külföldi és magyar előadók slágerei is felcsendültek, melyek elénekléséhez komoly énektudás szükséges. Nemegyszer úgy csodálkozott a hallgatóság, hogy szavak nélkül is látta az énekes, mekkora sikere van.

Miután a stáb megérkezett, beállították a technikai elemeket, s közben regisztrálták a jelentkezőket. A meghallgatásra egyenként érkeztek az énekesek, rövid bemutatkozás és néhány kérdés után meghallgatták produkciójukat. Kádár Cintia, aki Forgolányból érkezett már 6-7 éves korától énekelt, most Alexandra Burke The Silence című dalát énekelte, a közönség kitörő örömmel és tapssal jutalmazta a szép produkciót. Kovács Júlia Beregrákosról érkezett és Jessie J Flashlight című zeneszámát énekelte szintén nagy sikerrel. Hallhattuk még Joe Cocker Unchain My Heart című slágerét. A külföldi előadók mellett Rúzsa Magdi Gabriel című dalát is előadták. Olyan fellépő is volt, aki saját szerzeményét bátorkodott elhozni a meghallgatásra. Simon András művésznevén DRYS már több zenét is szerzett, melyek a You Tube-on is megtalálhatóak, a szárnyait bontogató rapper most arról énekelt, hogy milyen nehéz elindulni fiatal énekesként, de nem adja fel, mert ez az élete. Elhangzott a Titanic című film betétdala is egy egyedi harmonikakísérettel.

Ezúttal is bebizonyosodott, hogy nem hiába szerveződött meg a válogató, hiszen mindenki jó érzésekkel távozhatott, a résztvevők együtt örültek egymás sikerének. Az izgalmak azonban itt nem értek véget. Az énekesek egy hét múlva kapnak visszajelzést produkciójukkal kapcsolatban, s így néhányan Budapesten is felléphetnek majd. A válogató lebonyolításában a KMKSZ nyújtott segítséget, valamint Molnár László, a KMKSZ kulturális titkára.

J.T.