25 diákját bocsátotta szárnyra a beregszászi Bethlen-gimnázium

2019. május 28., 18:13 , 957. szám

A Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnáziumban (BBGMG) Szabó Árpád igazgató ünnepi beszédével kezdődött a ballagás, aki hosszasan sorolta azokat a járási, megyei és nemzetközi tanulmányi versenyeket, amelyeken dobogós helyezéseket értek el az intézmény tanulói.

A gimnáziumot kitüntették a dr. Gubcsi Lajos alapította Ex Libris díjjal – tudtuk meg többek között. Ezt a díjat olyan intézmények és személyek kapják, amelyek és akik sokat tesznek a magyar identitás és a magyarság megtartásáért a Kárpát-medencében. Az igazgató örömmel jelentette be, hogy Magyarország Kormánya megadta az anyagi támogatást a gimnázium új szárnyának felépítéséhez. Szabó Árpád a gimnázium elitképző szerepét bizonyítva elmondta: tanáraik között mára tizenkét volt gimnazista van, a Rákóczi-főiskola tanárai közül tizenhárman érettségiztek a BMG-ben. Az egykori gimnazisták között vannak többek között polgármesterek, vállalatigazgatók, a közigazgatásban dolgozó személyek, orvosok, ügyvédek és hat lelkész is. De néhányan az egykori gimnazisták közül magyarországi, németországi és lengyelországi egyetemeken oktató tanárok, világcégek vezető munkatársai, színészek, kutatóorvosok, sőt van olimpiai bajnokuk is. Mindez annak ellenére igaz, hogy a BMG legidősebb diákjai is még csak a 30-as éveiket tapossák.

Panykó Éva osztályfőnök a zöld szalag helyett pirosat tűzött a 25 ballagó mellére, majd az elsősök Riskó Márta és Márkus Gabriella osztályfőnökök vezetésével átnyújtották a végzősöknek az útravaló tarisznyát az iskola hagyományainak megfelelően.

Köszöntötte a ballagókat Békésyné dr. Lukács Angéla beregszászi magyar konzul, Sin József, a Beregszászi Járási Tanács elnöke, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének vezetője, dr. Zubánics László, az UMDSZ elnöke, az Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán–Magyar Oktatási-Tudományos Intézetének dékánhelyettese. Végül Isten áldását kérte a ballagókra és a gimnáziumra Taracközi Ferenc beregszászi református lelkész.

Tamara Kuhar, a Beregszászi Járási Állami Közigazgatási Hivatal Oktatási Osztályának módszerésze átadta az okleveleket és a pénzjutalmakat azoknak a tanulóknak, akik első helyezést értek el a megyei versenyeken és dobogóra kerültek az összukrajnai tantárgyi vetélkedőkön. A felkészítő tanárok közül Homa György tanár úr és Fábián Márta tanárnő részesült pénzjutalomban.

A ballagó osztály megható műsorát követően Radvánszky Zsófia és Sass Patrik helyezte el a végzősök fából kifaragott platánlevelét a gimnázium életfáján.

Panykó Éva osztályfőnök búcsúbeszédéből többek között azt is megtudhattuk, hogy 2012-ben három osztály indult 66 tanulóval, Csatári Edit, Jánosi Terézia és Pokrityuk Szvetlána osztályfőnökök vezetésével. Közülük egy osztályban 25-en jutottak el az érettségiig a beregszászi gimnáziumban.

A több mint három órán át tartó ünnepség végén a szülők nevében Radvánszky Ferenc református lelkész szólt a jelenlévőkhöz, a tanárokat csillagokhoz hasonlította, akik után lehet tájékozódni. Mert mint fogalmazott: „A mostani bizonytalan világban a tájékoztatás, iránymutatás, életvezetés az egyik legfontosabb dolog.”

A ballagás alatt végig forgatott a francia–német Arte Televízió stábja, akik elmondták, hogy egy riportfilmet készítenek az ukrán–magyar határ két oldalán élőkről, s ballagó gimnazistákat is megszólaltattak.

Badó Zsolt