Továbbra is problémát jelent a muzsalyi aranybánya

2019. május 28., 19:57 , 957. szám

Lapunkban már korábban beszámoltunk arról, hogy a beregszászi járási Nagymuzsalyban május 3-án lakossági fórumot tartottak. A gyűlést azért kellett összehívni, mert a több évtizede felhalmozódott aranybányai meddőhányó (hulladék) fel-, illetve átdolgozásáért jelenleg egy amerikai vállalat, az Avalongold jelentkezett be. Május 24-én este pedig tanácsülésre került sor, amelynek témája az aranybánya működésének ügye volt, és amelyre a helyi lakosok is eljöttek, hogy tájékozódjanak az aranybánya körüli fejleményekről. Nyilvánosságra került ugyanis, hogy az aranybányának korábban kiutalt, nem a községhez tartozó hathektáros terület mellett a bányának szüksége lenne még 2,5 hektárra. Kiderült az is, hogy ezt a földterületet a vállalat a község vezetésének tudta nélkül már birtokba is vette, és ott törvénytelenül építkezésbe is kezdett. A cég majd csak ezt követően fordult hivatalosan bérbeadási kérelemmel a községi tanácshoz.

A kialakult helyzetről a TV21 Ungvár kérdezte Jakab Erikát, a KMKSZ Nagymuzsalyi Alapszervezetének elnökét.

Az elnök asszony elmondta, hogy a lakosság kétségei nem megalapozatlanok, hiszen a korábbi aranybányászat nemhogy fejlesztette volna a települést, hanem további károkat okozott a környezetszennyezés szempontjából, lényegében kiszippantották a vizet a falu alól – fogalmazott. A jelenlegi szóban forgó vállalat már tavaly november óta tevékenykedik a településen három utca fölött folytatva a tevékenységét, amelynek jellegéről a lakosságot csak a május 3-ai fórumon tájékoztatták. Tovább folytatva Jakab Erika elmondta azt is, hogy napvilágot látott nemrég az a tényező is, hogy a település fölött 200 méterrel a hegyen egy 88x53 méter nagyságú víztározó épült fel, amelynek 6-7 méter a mélysége. A hegyet alkotó kőzetek vulkanikus eredetűek, laza a szilárdságuk, így a lakosság attól fél, hogy ha nem lesz szakszerűen kibetonozva, valamint nem látják az építés technológiai részleteit, illetve a kőzettanulmányt és az építési engedélyeket, nem történik-e majd valami baj? Továbbá lehet-e ilyen magas helyre lakossági területen belül ekkora nagyságú víztározót építeni? – fejtette ki az elnök asszony. Ezenkívül már egy épületet is felépítettek, amelyet aranymosóként akarnak majd üzemeltetni.

A cég az okiratokat, engedélyeket még nem tudta a helyi vezetők rendelkezésére bocsátani.

Jakab Erika aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy ha ez a bizonytalan eredetű cég engedélyek nélkül folytatja tevékenységét, akkor egyáltalán nem biztos az, hogy azokat az ígéreteket, amelyeket a május 3-ai fórumon a vállalat igazgatósága megfogalmazott a lakosság irányába, be fogják majd tartani.

Az emberek felháborodása miatt a testület a kérdést elnapolta, és nem hozott érdemi döntést az ügyben.

K. G./D. P.