A Kelet lassú eszmélése

Vasárnap ukrán nacionalisták ledöntötték Geor­gij Zsukov szovjet marsall harkivi szobrát. Másfél hónappal a parlamenti választások előtt ez felért egy hadüzenettel mindazok szemében, akiknek az elmúlt öt évben tele lett a hócipőjük az ukrán nacionalisták senkit és semmit nem tisztelő tombolásával.

Kit zavart Zsukov marsall?

Harkivban és általában Ukrajnában Volodimir Zelenszkij elnök választási győzelmével, ha lassan is, de megindult a változás. Sorra hazatérnek az előző rendszer üldözöttjei – Keletről és Nyugatról egyaránt –, azok közül pedig, akik itthon vészelték át a Porosenko-féle rezsimet, egyre többen szeretnék visszacsinálni az eddigi erőszakos ukránosítás „gyümölcseit”.

Ezeknek a „múltat végképp eltörölni” igyekvő törekvéseknek az egyik legnagyobb médiavisszhangot kiváltó kezdeményezése volt az a minapi városi petíció, mely indítványozta, hogy kapja vissza Zsukov marsall nevét a róla elnevezett harkivi sugárút. Az utat még 2016-ban, az úgynevezett dekommunizációs törvény alapján, kormányzati nyomásra nevezték el egy bizonyos Petro Hrihorenko tábornokról, akit a városban alig ismernek, s így nem is tisztelnek különösebben. Most a névvisszaadási kezdeményezést támogatja Hennagyij Kernesz, a város polgármestere, a régió egyik nagyhatalmú politikusa, illetve felkarolták mindazok a kelet-ukrajnai orosz ajkú lakosságra támaszkodó politikai erők, amelyek ezáltal is mozgósítani szeretnék a szavazóikat a júliusi előrehozott parlamenti választások előtt.

Történt viszont, hogy vasárnap Harkivban tartotta kongresszusát Kernesz és Hennagyij Truhanov odeszai polgármester pártja, a Bízz az Ügyekben (Довіряй справам). Nacionalisták és radikálisok ebből az alkalomból tüntetést szerveztek a kongresszus helyszíne, a Sportpalota mellett. Majd miután eleget pocskondiázták a szerintük nem kellően hazafias pártküldötteket, átvonultak Zsukov marsall emlékművéhez, s tovább éltetve egy újkori ukrán „hagyományt”, ledöntötték talapzatáról és tönkretették a szobrot.

Mi Kárpátalján hozzászoktunk ahhoz, hogy a radikálisok errefelé általában ukránul beszélő nacionalisták. A harkivi szobordöntögetők egy jelentős része viszont oroszul éltette Ukrajnát, ami jól mutatja, hogy a hazafias radikalizmusnak miféle vadhajtásai jelentek meg az elmúlt időszakban az ország keleti részén.

Süketek párbeszéde

Sebaj, majd helyreállítjuk az emlékművet – ígérte meg mindjárt az egyik közösségi oldalon Kernesz. Kihasználva az alkalmat a polgármester emlékeztette követőit, hogy olyan parlamentet kell választaniuk, amely képes véget vetni az országban dúló törvénytelenségnek és esztelenségnek.

A Zsukov-emlékmű esete azonban több lokális incidensnél. Megmutatta, hogy öt évvel a 2013–14-es Majdan után még mindig milyen törékeny a társadalmi béke Ukrajnában, illetve mennyire bizonytalan a határ a jó és a rossz, a törvényes és a törvénytelen között. A legszembetűnőbb jele ennek a jogi és erkölcsi bizonytalanságnak, hogy bár a rendfenntartó erők jelen voltak a szobordöntésnél, nem akarták, vagy nem tudták megakadályozni az akciót. A helyszínen készült amatőr felvételeken jól látható, hogy több tucat rendőr és/vagy nemzeti gárdista nézte végig, amint a randalírozók kötelet hurkolnak a szobor nyakára, majd a földre rántják, s megpróbálják megsemmisíteni. Utóbb a rendőrség közölte, két eljárást is indítottak a törvénysértők ellen: az egyiket garázdaságért, a másikat hatósági közeg elleni támadásért. Ugyanakkor bebizonyosodott, hogy a műemlékrongálás vagy nem minősül bűncselekménynek Ukrajnában, vagy igazak azok a vélekedések, melyek szerint a rendőrség az elmúlt öt év tapasztalatai nyomán nem mer fellépni az ukrán nacionalisták ellen – még most sem, hogy Petro Porosenko elnök távozott posztjáról, s helyét a sokak által messiásként várt Volodimir Zelenszkij foglalta el.

Az elnök, pontosabban az elnöki adminisztráció csak jelentős késéssel, hétfőn reagált a történtekre, s ez a reakció is meglehetősen kétértelműre sikeredett. Julija Mendelj, az államfő szóvivője szerint Volodimir Zelenszkij felszólította Harkiv polgármesterét, hogy rendezze a Zsukov-emlékmű jogi helyzetét. A szóvivő emlékeztetett, a dekommunizáció ugyan elrendeli a szovjetkorszak kiemelkedő személyiségeinek állított emlékművek eltávolítását, ám kivételt képezhetnek azok, akik hozzájárultak az ország felszabadításához a náci megszállás alól. Az elnök szerint ugyanakkor a harkivi polgármesternek a Zsukov személye körüli helyzetben nem lenne szabad az egyik fél oldalára állnia, hanem döntőbíróként fellépve meg kellene szerveznie a kérdés társadalmi vitáját és biztosítani egy mindenki számára elfogadható megoldás kimunkálását.

A kérdés csupán az, hogy napjainkban létezhet-e ilyen megoldás? Egyáltalán – beszélhetünk társadalmi párbeszédről és kompromisszumról ott, ahol az egyik fél feljogosítva érzi magát arra, hogy hatósági engedély nélkül törjön és zúzzon?

Nyugaton a helyzet változatlan

Az elnöki adminisztráció nyilatkozata után a nacionalisták egyik fellegvárának számító Nemzeti Emlékezet Ukrajnai Intézete (UINP) részéről mindjárt figyelmeztettek, hogy az említett dekommunizációs törvény szerintük egyértelműen fogalmaz: a szovjet állami vezetők szobrai nem maradhatnak a helyükön, így Zsukov emlékművét is rég el kellett volna már távolítani.

Az UINP ugyanakkor a napokban újabb nemzetközi botrány szereplőjévé vált. Lengyelország és Izrael ukrajnai nagykövetei közös levélben tiltakoztak Ruszlan Marcinkivnél, Ivano-Frankivszk polgármesterénél amiatt, hogy a nyugat-ukrajnai városban emlékművet avattak Roman Suhevicsnek, az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) parancsnokának. Ráadásul a városvezető beszédében „nagy személyiségnek” nevezte Suhevicset. Bartosz Cichocki lengyel és Joel Lion izraeli nagykövet levelükben, amelyet a Jevropejszka Pravda idéz a lengyel külképviselet Facebook-oldala nyomán, „emlékeztetnek, hogy Ukrajnában, Lengyelországban és Izraelben máig élnek túlélői azoknak a tömeggyilkosságoknak, amelyekben Suhevics döntő szerepet játszott”.

Volodimir Vjatrovicsnak, az UINP igazgatójának azonban ezt a levelet is sikerült az orosz propaganda termékeként beállítani.

„Lengyelország és Izrael között kemény viták folynak a múltról. De Ukrajnában a két ország nagykövetei mintha megtalálták volna a közös nyelvet. Bár helyesebb lenne úgy fogalmazni, hogy »общiй язик« (közös nyelv – a szerk.), és az természetesen az orosz. A levél Ivano-Frankivszk polgármesterének angolul íródott, de a lényege orosz. Hiszen tartalma az ukrán felszabadítási mozgalom elleni orosz propaganda téziseinek ismétlése” – írta Vjatrovics ugyancsak a Facebookon.

A történtek senkit nem leptek meg különösebben. Az elemzők egyetértenek abban, hogy Volodimir Zelenszkij – legalábbis a parlamenti választásokig – igyekezni fog együtt tartani szavazótáborát, amely a nacionalisták és az orosz ajkúak oldalán egyaránt igen jelentős. Ebből következik szerintük, hogy július 21-ig, a szavazás napjáig az elnök kerülni fogja a társadalmat megosztó témákat, amilyen például a történelmi múlt vitatott alakjainak meg­ítélése is. Vannak, akik szerint Zelenszkij elnökként a jövőben sem tehet egyebet, mint hogy megpróbál felülemelkedni a két tábor vitáján. Kérdés azonban, hogy lehetséges-e ez egyáltalán, s ha igen, milyen áron? Meddig lehet figyelmen kívül hagyni a törvénysértést, a kisebbségi jogok korlátozását?

Anatolij Sarij népszerű YouTube-csatornáján egy újabb szemponttal toldja meg a harkivi eseményekről született elemzéseket. Szerinte elgondolkodtató, hogy egy nagyvárosban a közvélemény nem tudott szembeszállni a nacionalisták legfeljebb ezerfős csoportjával, akiknek egy része ráadásul nem is a településre való. Úgy vélte, hasonló esetekben nem az volna a fontos, hogy a tehetős politikusok utóbb felajánlásokat tegyenek az emlékmű felújítására, hanem hogy a polgárok maguk akadályozzák meg a vandalizmust, kiálljanak az értékeik védelmében.

(ntk)