Nemzeti összetartozás napja Szürtében

Olvasói levél

2019. június 5., 08:51 , 958. szám

A KMKSZ Szürtei Alapszervezete a helyi középiskolával és a református egyházközséggel közösen megemlékezést tartott június 4-én, a nemzeti összetartozás napján a református templom udvarán álló emlékmű előtt.

A rendezvényen részt vettek a Szürtei Középiskola tanárai és tanulói Haritonova-Ádám Éva történelemtanár vezetésével, aki beszédében ismertette a 99 évvel ezelőtt történt tragikus esemény előzményeit és következményeit. Ezt megelőzően rendhagyó történelemóra keretében Összetartozunk címmel elmondta, hogy mit jelent a magyar nemzet számára az egység, az összetartozás napja.

Braun Éva, a KMKSZ Szürtei Alapszervezetének elnöke kiemelte, hogy az anyaországtól szétszaggatott nemzet számára fontos a megemlékezés, az összetartozás érzése, melyet az emlékmű által ábrázolt összekulcsolódó kéz is szimbolizál. Fontos, hogy a mostani nemzedék is értse és érezze az emlékezés szerepét, a közös nemzethez való tartozás egységét. 2014-től, az emlékmű felavatása óta minden évben ezen a helyen róják le tiszteletüket.

Kótyuk Zsolt református lelkész elmondta, hogy minden nép számára fontos az összetartozás, bármerre is élnek a világon. A tanulókhoz szólva kiemelte a hit és az emlékműre felírt zsoltár jelentőségét. Felhívta a figyelmet, hogy szívükben mindig maradjanak meg jó embereknek és igaz magyarnak.

A iskola tanulói verssel és felolvasással tisztelték meg a rendezvényt. A megemlékezés a Himnusz eléneklésével és koszorúzással zárult.

B. É.