Pünkösdikirály-választás a Nagyberegi Tájházban

2019. június 5., 10:08 , 958. szám

Június 4-én a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet pünkösd ünnepére hangolódva kisiskolás gyerekek számára szervezett programot a Nagyberegi Tájházban.

A mintegy 30 gyerek délelőtt érkezett meg a helyszínre, ahol a szervezet munkatársai fogadták őket. Gálné Zán Adél rövid, de annál érdekesebb tárlatvezetését követően a nebulók látogatást tettek a tájház botanikai gyűjteményes kertjébe. Ezután különböző kézműves-foglalkozásokon vettek részt, amelyek keretében pünkösdi rózsákat készítettek, de volt lehetőségük az arcukra festetni unikornistól kezdve pillangókon át a pokélabdáig szinte bármit.

Mindeközben a fiúk öt népi játékban – gólyaláb, diótörő, célba dobás, karikadobás és bothúzó verseny – mérkőztek meg egymással. A két legeredményesebben teljesítő fiúcska bothúzás által ismét összemérte erejét, amelyből Olekszik Márk került ki győztesen, ezzel elnyerve a pünkösdi király címet. Ezután a királynak természetesen királynét kellett választania, aki eszerint Varga Noémi lett. Miután mindketten megkapták virágkoszorúikat, a program végéhez közeledve a gyerekek megízlelték a kemencében sült omlós túrós süteményt.

lexi