Új játszóteret avattak Palágykomorócon

2019. június 5., 11:59 , 958. szám

Új játszóteret kapott a Palágykomoróci Mesevár Óvoda, amelyet 2017-ben újítottak fel a magyar kormány óvodafelújítási programjának a keretében. A játszótér ugyancsak a magyar kormány támogatásával, a római katolikus egyház és a helyi községi tanács összefogásának köszönhetően jöhetett létre a 30 óvodás legnagyobb örömére, amelyet június 4-én, a magyar összetartozás napján adtak át a gyerekek számára.

A játszótér ünnepélyes átadására érkezett vendégeket Benyák Éva, az óvoda vezetője köszöntötte, aki elmondta, hogy felejthetetlen számukra ez a nap, hisz gazdagodott az óvoda egy csodaszép játszótérrel.

Buhajla József ungvári magyar főkonzul kiemelte, hogy különös jelentőséget ad az eseménynek az, hogy június 4-én kerül átadásra a játszótér, ezt a napot pedig az összetartozás napjává nyilvánította a Magyar Országgyűlés 2010-ben. A főkonzul hangsúlyozta, hogy a magyar kormány továbbra is minden támogatást meg fog adni az elszakított területeken élő magyaroknak, amivel a szülőföldön maradást, a boldogulást tudják elősegíteni. A magyar kormány támogatásával eddig több mint hetven óvoda újult meg Kárpátalján.

A két csoport harminc óvodása bátor fellépésével és az óvodai élet mindennapjait bemutató gazdag műsorral lepte meg a vendégeket. Végül a csemeték csak nehezen tudták kivárni, amíg Pogány István római katolikus püspöki helynök és Petenkó Miron helyi plébános megszentelte a játszóteret, majd Buhajla József főkonzul, Pogány István atya és Fehér Ferenc, a Munkácsi Szent Márton Karitász igazgatója átvágta a nemzeti színű szalagokat, és végre odafuthattak a szép, új játékokhoz.

A kivitelezést lebonyolító Karitász igazgatója, Fehér Ferenc tudósítónknak elmondta, hogy az önkormányzati fenntartású óvodában közel 3 millió forintból lett kialakítva a játszótér, és további félmillió forintból új bútorokat is kapott az óvoda. A márciusban kezdődött munkálatokhoz Illár József, Palágykomoróc polgármestere is felajánlotta a segítségét, a helyi tanács tagjai vállalták a játszótéri játékok bebetonozását, illetve új kerítést állítottak fel a játszótér körül.

Az átadóünnepségen az óvoda munkatársain és a szülőkön kívül jelen volt Gyebnár István beregszászi magyar konzul, Pekár Tünde, a Palágykomoróci Általános Iskola igazgatója és Illár József, Palágykomoróc polgármestere.

Buhajla József végezetül elmondta: „Ez egy európai színvonalú játszótér, minden kötelező előírásnak megfelel, amit szemmel láthatóan örömmel vettek birtokba a gyerekek.”

dózsa