Kisebbségi tanácsadói testületet hoz létre az új szlovák államfő

2019. június 12., 09:41 , 959. szám

Zuzana Čaputová új szlovák köztársasági elnök, akit a napokban iktatnak be hivatalába, választási ígéretéhez híven a jövőben szeretne szorosabban együttműködni az országban élő nemzeti kisebbségekkel is, ezért soraikból héttagú kisebbségi tanácsadói testületet hoz létre.

„Új hagyományt alapítok, és úgy döntöttem, hogy együttműködésre hívom a nemzeti kisebbségek képviselőit, valamint az új kisebbségek és kisebbségi problémák szakértőjét” – olvasható Zuzana Čaputová Facebook-oldalán múlt pénteken megjelent bejegyzésben.

A szakértői tanácsadói testülettel rendszeresen találkozni kíván. „Számomra fontos, hogy megértsem azt a helyzetet, azokat a szükségleteket és problémákat, amelyekkel a nemzeti kisebbségek és az új kisebbségek tagjai szembesülnek” – olvasható a bejegyzésben.

Zuzana Čaputová nyilvánosságra hozta a kisebbségi tanácsadói testület személyi összetételét is. A magyarokat, a romákat és a ruszinokat két-két személy, egy férfi és egy nő képviseli, míg egy további személy a kisebb létszámú kisebbségeket és az úgynevezett új kisebbségeket (például vietnamiak, kínaiak, oroszok) fogja képviselni.

A szlovákiai magyarokat a tanácsban Németh Ilona képzőművész, a pozsonyi Képzőművészeti Főiskola tanszékvezetője, valamint Simon Attila történész, a somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet igazgatója fogja képviselni.

Martin Burgr, az új államfő kommunikációs csapatának igazgatója közölte: a kisebbségi tanácsadói testület kéthavonta fog ülésezni, szükség esetén gyakrabban is.

(MTI/Kárpátalja)