Áprily Lajos: Assisi, jöjj…

2019. június 17., 10:57 , 959. szám

Vadjárta út ez, vadcsapás,

moha-szegélye zúzmarás.

 

Halkul a léptem. De a vad,

az őz s a szarvas megszalad.

 

Pedig kezem fegyvertelen.

Assisi, hívlak. Jöjj velem.

 

Nagyobb erőd van, több hited,

a szarvast megszelídíted.

 

A farkashoz is volt szavad:

megállt a gubbiói vad,

 

mert csodát tett keresztjeled...

Az erdőn hadd járjak veled.

 

Assisi, szólj. Én hallgatok.

Űzött és nyugtalan vagyok.

 

Assisi, mellettem haladj.

Lelkemnek békességet adj.

 

 

Mindössze nyolcszor két sor, de benne van életünk különös rejtelme. Hogy tudniillik a leghatalmasabb, a mindig mindent legyőző erő a szelídségben él. Az Assisi, jöjj… című Áprily Lajos-költemény elsősorban azért hivatkozik Assisi Szent Ferencre, hogy a keresztény világ szelíd emberei közül a legismertebben keresztül tegye érzékelhetővé ezt az élő, különös erőt.

Azért nem mindennapi ez az erő, mert bár a mindenek legyőzhetőségét adja a kezünkbe, mégsem foglal magába semminemű erőszaktevést. Aki magára tudja venni ezt a fajta szelídséget, olyan hatalmat nyer el, amely sosem uralkodik, hanem szolgál. Tehát szolgálat a szelídség hatalmas ereje által? Igen, és ez a legnagyobb öröm is egyben.

Nem véletlenül írja szerzőnk, hogy a keze „fegyvertelen”. Ezt utalásnak is vehetjük jól ismert másik költeményére, melynek címe Fegyvertelen vadász dala. Ott többek közt ez olvasható: „Csak egy öröm van a világon / s ez az öröm fegyvertelen”… 

Penckófer János