Új korok, régi módszerek

2019. június 19., 16:03

A fenti szavak juthatnak eszébe az embernek a Központi Választási Bizottság (CVK) weboldalának bejegyzését olvasva, amelyből megtudhatjuk, hogy június 18-án újabb Brenzovics László, azaz hogy Vaszil Brenzovics nevű képviselőjelöltet jegyeztek be a 73. számú kárpátaljai választókerületben.

Első pillantásra azt hihetnénk, valamiféle tévedésről, könnyen javítható hibáról van szó, annál is inkább, mivel az új jelölt apai neve is Ivánovics ukránul, akárcsak a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökéé, aki az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség támogatását is élvezve indul a Nagyszőlős központú választókerületben, ahol a legmagasabb a magyar szavazók aránya. Valójában a két személy közötti hasonlóság ezzel véget is ér, hiszen az új „jelölt” életrajzából kitűnik, hogy 1977. október 12-én született a nagybereznai járási Havasközön (Ljután), s ma is ott él. Megtudhatjuk róla még, hogy végzettsége középfokú, s jelenleg munkanélküli. Ezenkívül nem tagja egyetlen pártnak sem, és önjelöltként indul a választásokon.

A cinizmus csúcsa, hogy a havasközi jelölt mókás választási programjában egyebek mellett azt írja: „Sajnos a mai népképviselők – a magyar közösség képviselői – nem igazolták választóik reményeit és várakozásait.” 

Persze jól tudjuk, hogy a nagybereznai járási Vaszil Ivanovics elindítása a parlamenti választásokon csupán az első és vélhetően nem az utolsó tisztátalan trükk azok részéből, akik a magyarok szavazataival, de szükség esetén akár azok ellenében is meg akarják szerezni a képviselői mandátumot a 73. számú választókerületben. Az azonos nevű jelölt indításának célja ugyanis nyilvánvaló: megtéveszteni minél több gyanútlan magyar nemzetiségű választót a névazonossággal az ukrán nyelvű szavazólapon, ezáltal szavazatokat venni el a kárpátaljai magyarság jelöltjétől.

A módszer nem új, az elmúlt jó két évtizedben számos alkalommal éltek vele azok, akik miatt az ország ma is a béka feneke alatt tanyázik. Például emlékezhetünk rá, hogy a kétezres években is indult már Mikola Kovács, a KMKSZ akkori elnöke, Kovács Miklós ellenében. A ravaszkodók azonban láthatóan nem tanulnak a történelemből: a kárpátaljai magyarság szavazatainak döntő hányadát minden eddigi parlamenti választás alkalmával a közösségünk érdekeit képviselő jelöltek szerezték meg.

(ntk)