Belehalt sérüléseibe a kórházban az egy hónapja megtámadott ukrán újságíró

2019. június 20., 10:48

Meghalt a kórházban Vadim Komarov ukrán újságíró, akit még május 4-én ütöttek le az Ukrajna középső részén lévő Cserkaszi városában, fényes nappal az utcán.

A férfit betört fejjel, eszméletlenül fekve találták meg járókelők, akik riasztották a mentőket. A férfit a kórházban megműtötték, de nem tért magához, kómába esett, végül a támadás után több mint negyven nappal meghalt.

Annak idején szemtanúk arról számoltak be a rendőrségnek, hogy egy ismeretlen férfi támadt ütlegekkel az utcán haladó újságíróra, majd eltűnt a helyszínről.

Szerhij Tomilenko, az ukrán újságíró szövetség vezetője a Facebookon írt bejegyzésében egyértelműen Komarov újságírói tevékenységével hozta összefüggésbe az ellene elkövetett támadást, és – mint írta – ugyanezen az állásponton vannak az áldozat kollégái is.

„Komarov több helyi politikus számára lehetett kényelmetlen. Kínos kérdéseket tett fel a helyi szinten zajló korrupcióról, és több nagy visszhangot kiváltó üggyel foglalkozott” – említette meg Tomilenko. Felhívta a figyelmet arra, hogy Ukrajnában gyakori az újságírók ellen elkövetett fizikai agresszió, és mivel a tettesek rendre büntetlenül ússzák meg, ez újabb támadásokat ösztönöz.

Közölte, hogy az újságíró-szövetség parlamenti meghallgatásokat követel az újságírók biztonságának kérdéséről és a szólásszabadságról. „Tényleges és nem pusztán deklaratív védelmet követelünk az újságíróknak” – tette hozzá.

(MTI)