Mégis indulhat Szaakasvili pártja a választásokon?

2019. június 29., 10:30

A Legfelsőbb Bíróság helyben hagyta a kijevi Hatodik Fellebbviteli Közigazgatási Bíróság határozatát, amely megsemmisítette a Központi Választási Bizottság (CVK) döntését, mellyel az elutasította az Új Erők Mozgalma (Рух нових сил) pártlistájának bejegyzését az előrehozott parlamenti választásokon való induláshoz – jelentette az UNIAN hírügynökség.

A Legfelsőbb Bíróság határozatát a testület június 28-én éjfél után véget ért ülésén hirdette ki. Az eseményt élőben közvetítették Miheil Szaakasvili Facebook-oldalán.

A bírák határozata kötelezi a CVK-t Szaakasvili pártjának, az Új Erők Mozgalmának a bejegyzésére az előrehozott választásokon. A határozat ellen fellebbezésnek nincs helye.

David Szakvarelidze volt főügyész-helyettes, az Új Erők Mozgalma tanácsának tagja kijelentette, hogy a küzdelem folytatódik.

„Most újra a CVK térfelén pattog a labda. Holnap (június 29-én – a szerk.) ismételten benyújtjuk az iratokat. Még semminek nincs vége, vár ránk a bejegyzés és a választások, amelyeket meg kell nyerni” – jelentette ki.

Az UNIAN emlékeztet, hogy a képviselőjelöltek bejegyzésének utolsó napján, június 25-én este a kijevi Hatodik Fellebbviteli Közigazgatási Bíróság megsemmisítette a CVK-nak az Új Erők Mozgalma bejegyzését elutasító határozatát.

(unian.ua/Kárpátalja)