Vasárnapi üzenet: 2019. június 30.

2019. június 30., 09:49

Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek.

Jn 7,38

A szöveg témája: Jézus küldetéstudatának fejlődése.

A küldetéstudatnak és az aktuális küldetéssel való azonosulásnak a lépéseit figyeljük meg Jézusnál: 1. Jézusnak a lombsátorünnepen való részvétel alkalom volt, a küldetése és így Önmaga feltárására. Tehát Jézusnak, a Szabadítónak és a Békesség Fejedelmének a küldetése bemutatására és megélésére, ez a szabadítást felmutató ünnep, Jeruzsálemben, a béke városában, kiemelő keretet biztosított. A körülményeink a mi küldetésünknek is a megértését és megélését szolgálják. Csak ezekben a jelenlegi történelmi és társadalmi kereteinkben válik egyértelművé az életünk értelme és küldetése. 2. Cselekedet. Jézus Jeruzsálemben egyenesen a templomba ment. A templom, az Atya háza, s így Jézus otthona. A kárpátaljai magyarságunk életében az elmúlt évtizedek és a jelen állapot bizonytalanságai a kapaszkodás fontosságára intenek: nem kapkodni minden tiszavirág-életű hatalom után, hanem céltudatosan kapaszkodni az Istenbe, mint egyetlen stabilitásba. Mindig meneküljünk az Istenhez: a megpróbáltatásainkból, félelmeinkből, a bűnök miatti lelkiismeretfurdalásból stb. Bátran forduljunk az Istenhez, mert Ő nem vet el soha. Jézus a templomban tanított. Mert talán nem állta meg, hogy a látott visszásságokra mint kihívásokra ne válaszoljon és ne tegyen jót, amikor van rá lehetősége: a visszásságokat és a nézettorzulásokat kiigazította, az emberi életeket tehermentesítette és vigasztalta, az Isten akaratáról és az ember útjáról felvilágosítást adott.  Nem szabad érdektelenül és igénytelenül elnézni a feladatokat jelentő kihívásokat. Nem szabad igénytelenül elmenni a feladatok mellett. Isten megmutatja, mit kell felvállalnunk, és azt spontán kell végezni. Ezekből az egyértelmű feladatokból adódik a folytatás. Ha nincs észrevett kis feladatok felvállalása, akkor nem kapjuk meg a nagy küldetést sem. A nagy tettek általában nem valamilyen nagy, misztikus kihívással indultak el, hanem egyszerű kihívások felvállalásával és megoldásával.

Radvánszky Ferenc
ref. lelkipásztor