Zelenszkij: Megtörtént a csapatszétválasztás Sztanicja Luhanszka településen

2019. július 1., 13:40

Megtörtént a csapatszétválasztás a minszki megállapodásoknak megfelelően az ukrán fegyveres erők és a Donyec-medencei szakadárok között a Luhanszk megyei Sztanicja Luhanszka településen – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn a Facebookon közzétett videoüzenetében.

Az elnök hozzátette, hogy a csapatok szétválasztását – ami azt jelenti, hogy állásaikat egy-egy kilométerrel távolabb költöztették – megerősítette az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) ukrajnai megfigyelői küldöttsége is.

A csapatszétválasztást Zelenszkij az első lépésnek nevezte a tartós tűzszünet létrejöttéhez.

„Tisztában vagyok azzal, hogy csak az idő és a konkrét lépések fogják megerősíteni mindenki számára, hogy a felek teljesítik kötelezettségeiket” – fűzte ugyanakkor hozzá.

Kijelentette, hogy nem akar hamis ígérteket tenni. „Nem ígérem, hogy holnaptól béke lesz, hogy holnap befejeződik a háború, de úgy vélem, hogy felcsillant egy halvány remény arra, hogy véget ér a háború forró szakasza” – fogalmazott.

Arra kért mindenkit, hogy „ne essenek pánikba, és ne dőljenek be a provokációknak”, hanem hagyják a katonákat és a diplomatákat, hadd végezzék a feladatukat. „Mindenki őrizze meg a nyugalmát. Nincs szó árulásról. Sajnos győzelemről sem, de ez szerintem az első valódi sikerünk” – szögezte le az elnök.

2016 szeptemberében írtak alá keretmegállapodást Kijev, Moszkva és az EBESZ képviselői a háromoldalú minszki összekötő csoportban a csapatok szétválasztásáról három településen, közvetlenül a kelet-ukrajnai frontvonalon, köztük Sztanicja Luhanszkán. A csapatszétválasztás azonban mostanáig nem valósulhatott meg, mivel annak előfeltétele volt, hogy legalább néhány napig ne legyenek tűzharcok a térségben.

Az ukrán fegyveres erők június 26-án láttak hozzá a Sztanicja Luhanszkában lévő állásaik hátrébb költöztetéséhez. A szakadárok szintén jelezték, hogy ők is hátrébb vonják erőiket. A csapatszétválasztás megvalósulását az EBESZ-misszió tagjai felügyelték, és vasárnap este kiadott közleményükben közölték, hogy a felek azt végrehajtották.

Közben hétfőn Donyeck megyében a szakadárok páncéltörő rakétával eltaláltak egy katonai mentőautót a Donyecktől északra fekvő Vogyane településnél, aminek következtében egy ukrán katona életét vesztette, kettő megsebesült, közülük az egyik, egy katonai orvos válságos állapotban van – jelentette az ukrán Egyesített Erők Parancsnoksága.

(MTI)