Ismét Kárpátalján járt Tóth Péter Lóránt versvándor

2019. július 2., 11:40 , 962. szám

Tóth Péter Lóránt Radnóti-, Latinovits- és Pro Cultura Hungarica-díjas kunszentmiklósi versvándor ezúttal nem egyedül érkezett megyénkbe, hanem barátjával, Hajvert Ákos Radnóti-díjas versmondóval, a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének elnökével. Fellépésük első állomása múlt szerdán a VI. Ráti Tánctábor volt, ahol a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ungvári Középszintű Szervezete (KMKSZ UKSZ) és az Ungi Református Egyházmegye közös szervezésében több mint hetven gyermek üdült.

– Igyekszünk minden éven olyan programokkal szolgálni a gyerekeknek, amelyek hasznosak és kulturális szempontból fontosak. Nemcsak táncot tanulnak – kézműveskedést, illetve számos szórakoztató foglalkozást, programot szervezünk nekik. Idén olyan nagy szerencsénk volt, hogy Tóth Lóránt Péter magyarországi, illetve Hajvert Ákos vajdasági versmondó épp el tudott jönni Kárpátaljára, és itt a Sion Missziós Központban tudtak szolgálni a tánctábor növendékeinek és a megjelenő érdeklődő ráti lakosságnak – emelte ki Balogh Lívia, a KMKSZ UKSZ elnöke. Majd folytatásként elmondta, hogy a versmondás egy hungarikum, a magyarság egyik sajátossága, egy kiemelkedő kulturális hozadékunk, hiszen más nemzeteknél nem annyira népszerű a versmondás, mint a magyarság körében.

– Örülünk, hogy van rá igény az Ungvári járásban. Hiszen ma már nincs olyan magyar települése ennek a járásnak, ahol Tóth Lóránt Péter ne szavalt volna kicsinek vagy nagynak – zárta gondolatait az elnök asszony.

Az előadás címe „Nem mondhatom el”. A jelenlévők a XIX–XX. század költőinek a verseiből összeállított csokrot hallhattak. A két versvándor turnéját Áder János köztársasági elnök támogatja, az ő segítségével viszik el a magyar verseket 14 Kárpát-medencei településre.

– Viszonylag későn kezdtük az előadást, és még ezek a gyerekek, akik jól elfáradtak táborban, még ők is nagyon jól fogadták. Azt szoktam mondani, lehet, hogy a technika felpörgette a világot körülöttük, és a gyerekek felgyorsult világban élnek, de a lélek, az talán nem változik ilyen gyorsasággal. Éppen ezért azt gondolom, hogy a 100-150 évvel ezelőtti gondolatok napjainkban is érvényesek – hangsúlyozta Tóth Péter Lóránt, aki úgy véli, hogy a kisebbségben élők körében másképp szól a vers. – Amikor Arany Jánost megszólaltatjuk, azt, hogy „A zászlót, a zászlót ne hagyjátok! Ha minket elfú az idők zivatarja: Nem lesz az Istennek soha több magyarja” – ez Kárpátalján, Erdélyben, Délvidéken egészen másképp hangzik, mint Magyarországon.

A művészek egyébként sokéves baráti és szakmai kapcsolatot ápolnak a KMKSZ UKSZ-tel. Azt is megtudhattuk, hogy a Bethlen Gábor Alap támogatásával 20 előadással jönnek vissza a közeljövőben. Ezek témája Radnóti Miklós lesz, hiszen idén méltatjuk születésének 110. és halálának 75. évfordulóját.

– Augusztus 31. és szeptember 24. között meg fogom tenni az erőltetett menet útját, amelyen a Lager Heidenau (tábor a Žagubica fölött, a hegyekben) foglyait hajtották Magyarország felé. Radnóti tiszteletére meg fogom tenni ezt a 800 kilométert gyalogosan. Erről dokumentumfilm és útibeszámoló is készül majd, ezt is elhozom, illetve a Radnóti életéről szóló monodrámát is – avatott be terveibe Tóth Péter Lóránt.

Hajvert Ákossal beszélgetve megtudhattuk, hogy mint egy évtizede ismerik egymást Péterrel, aki azóta évi rendszerességgel egy közös műsorra ösztökélte.

– Az az igazság, hogy el kellett telnie 4 évnek, mire ez az előadás megszületett. És az apropója az volt, hogy 2014-ben megszületett Janka nevű kislányom. 2011-ben, amikor a kisfiam született, akkor is készítettem egy előadást. És tulajdonképpen ez volt az ajándékom a születendő gyermekeimnek. Ez az előadás azóta is él és mozog, hála Istennek. Az üzenete: erőt adni a megmaradáshoz, ahhoz, hogy ne felejtsük el, kik vagyunk, honnan jöttünk, és mennyire gyönyörű a magyar irodalom, amiből építkezünk, mennyire gyönyörű és magasztos az a kultúra, amely táplálja a magyar nyelvet – mondta Hajvert Ákos, aki másfél év alatt negyedik alkalommal járt Kárpátalján. Nagyon megszerette az ittenieket, és reméli, hogy tud olyat adni, ami révén gazdagodik ez a közösség.

Csütörtökön Csapon az anyaországi támogatással felújított kórház átadásán szavaltak és Csepében léptek fel, majd pénteken este Nagydobronyban a Magyar Házban mutatták be verses produkciójukat.

Rehó Viktória