Szép, megújult környezetben gyógyíthatnak Kisdobronyban

2019. július 4., 12:50 , 963. szám

Felújították a 3000 ember egészségügyi ellátását biztosító Kisdobronyi Családorvosi Rendelőt. A felújítás Magyarország Kormányának támogatásával valósult meg a Bethlen Gábor Alap és a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Jótékonysági Alapítvány közreműködésével. A létesítményt július 3-án adták át ünnepélyesen.

A meghívott vendégeket Szigeti-Séra Natália, a KMKSZ Kisdobronyi Alapszervezetének elnöke köszöntötte, közöttük Cseh Áron ungvári magyar konzult, Barta József parlamenti képviselőjelöltet, a KMKSZ és a Kárpátaljai Megyei Tanács alelnökét, Bátori Józsefet, a megyei tanács KMKSZ-es képviselőjét, az Ungi Református Egyházmegye főgondnokát, Balogh Líviát, a KMKSZ ungvári járási tanácsi frakciójának vezetőjét, a kulturális szövetség járási szervezetének elnökét, Vass Ilonát, a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Jótékonysági Alapítvány elnökét, Ember Balázs kisdobronyi polgármestert és dr. Bodák Jánost, az Ungvári Járási Családorvosi Hálózat főorvoshelyettesét.

Cseh Áron konzul elmondta: a magyar kormány mindent megtesz, hogy a határon túli magyarok boldogulhassanak szülőföldjükön, az óvodától az iskoláig tanulhassanak anyanyelvükön. Kárpátalján a család­orvosi rendelők felújításához és felszereléséhez, működtetéséhez is igyekeznek hozzájárulni, ennek szép példája a megújult kisdobronyi rendelő.

Barta József parlamenti képviselőjelölt jó elképzelésnek nevezte az Ukrajnában zajló egészségügyi reformot, amelynek megvalósításához nagyon fontos a családorvosi rendelők hálózatának kiépítése és megfelelő eszközökkel való ellátása. Sajnos, a reform végrehajtásához nincs elegendő pénz – jegyezte meg a képviselőjelölt. A kisebb, természeti erőforrásokban szegényebb szomszédos Magyarországon viszont találnak forrást még arra is, hogy támogassanak bennünket, nekik köszönhetően 2019 végéig összesen 39 családorvosi rendelő lesz felújítva Kárpátalján, abból öt az Ungvári járásban. Végül Barta József köszönetet mondott a magyar kormánynak és a magyar nemzetnek a Kárpátaljának nyújtott, számos területet felölelő hatalmas segítségért.

Ember Balázs, Kisdobrony polgármestere elmondta, hogy az utóbbi tíz évben az iskolát, az óvodát, a községháza épületét is felújították a rendelő mellett, mindezekhez a felújításokhoz pedig jelentős támogatást kaptak a magyar kormánytól, amiért köszönetet mondott a település vezetője a lakosok nevében a magyar államot képviselő Cseh Áron konzulnak.

„Nagy nap ez mind a falu, mind a járási egészségügy számára” – hangsúlyozta dr. Bodák János, köszönetet mondva a magyar kormánynak az Ungvári Járási Családorvosi Hálózat vezetősége nevében.

A felújított családorvosi rendelő főorvosa, dr. Katona Béla ugyancsak megköszönte a magyar kormánynak, hogy törődik a határon túlra szakadt magyarokkal, s elismerően szólt a KMKSZ, illetve a hozzá kapcsolódó szervezetek közreműködéséről és segítségéről is. A főorvos úr elmondta, hogy hivatalosan az új rendszerben 1800 regisztrált betegük van, három családorvosi nővérrel, de valójában 3008 Kisdobronyban, Tiszaágteleken és Dimicsőn élő lakos egészségügyi ellátását biztosítják.

Katona Béla elmondta, hogy a mostani felújítás során belső nyílászárókat, padlóburkolatot cseréltek, és több helyiségben a falak csempézését is el tudták végezni, illetve álmennyezetet alakítottak ki az orvosi szobákban. Több helyen mosdókat szereltek fel, van hideg-meleg víz is, tehát jelentős előrelépést jelent a mostani felújítás.

dózsa