Elhagyják Kijevet a PACE megfigyelői

2019. július 5., 08:03

Idő előtt befejezte ukrajnai munkáját az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének (PACE) választási megfigyelői küldöttsége – jelentette a Jevropejszka Pravda a PACE weboldala nyomán.

A küldöttség július 2–3-án tartózkodott Kijevben, hogy értékelje a július 21-ére kitűzött parlamenti választások előtti helyzetet Ukrajnában. A PACE emlékeztet, a Legfelső Tanács elnöke július 2-i levelében arról tájékoztatta Liliane Maury-Pasquier-t, a közgyűlés elnökét, hogy az ukrán parlament visszavonta meghívását, amellyel felkérte a testületet, küldjön megfigyelőket a választásokra.

„Ennek következtében a választási küldöttség úgy határozott, idő előtt befejezi tevékenységét” – áll a közleményben.

Tájékoztatásuk szerint, mielőtt meghozták volna döntésüket, a PACE küldöttsége találkozott egy sor, a választásokon induló párt vezetőjével, a civil társadalom és a tömegtájékoztatási eszközök képviselőivel, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala választási megfigyelői küldöttségének tagjaival, valamint diplomatákkal. További betervezett találkozóikat törölték.

Liliane Maury-Pasquier sajnálatának adott hangot a Legfelső Tanács határozata miatt, emlékeztetve, hogy Ukrajna az ET tagjaként a Közgyűlés felügyeleti eljárása alatt áll, és kötelezettséget vállalt felajánlani a Közgyűlésnek az elnök- és parlamenti választásokon megfigyelőkként való részvételt.

Az Ukrajinszka Pravda emlékeztet, múlt héten az ET Parlamenti Közgyűlése úgy határozott, Oroszország küldöttsége minden további szankció nélkül visszatérhet a testületbe. Ennek hatására a Legfelső Tanács Külügyi Bizottsága javasolta, az ukrán ET-küldöttség függessze fel tevékenységét a Közgyűlésben, amíg a Velencei Bizottság véleményt nem mond arról, milyen meghatalmazással rendelkeznek az orosz Állami Dumának a krími lakosság részvételével megválasztott küldöttei.

(eurointegration.com.ua/pravda.com.ua/Kárpátalja)