Felmentették négy megyei vámhivatal vezetőjét

2019. július 10., 13:35

Kárpátalja, Voliny, Lemberg (Lviv) és Csernyivci megyék vámhivatalainak első embereit Olekszandr Vlaszov, az Állami Fiskális Szolgálat (DFSZ) megbízott vezetője mentette fel, amit a Facebook közösségi oldalon jelentett be – közölte az Ukrajinszka Pravda.

„Az ungvári tanácskozás eredményei alapján úgy határoztam, hogy felmentem hivatali teendőik ellátása alól a nyugati régió négy vámhivatalának, a volinyinak, a kárpátaljainak, a lvivinek és a csernyivciinek a vezetőit” – írta Vlaszov.

Jelezte azt is, hogy a felmentett vámosok teendőit „a DFSZ vámfőosztályainak vezető beosztású hivatásos szakemberei” látják majd el.

Az Ukrajinszka Pravda emlékeztet, hogy Volodimir Zelenszkij elnök a régiókban folyó csempészés miatt lemondásra szólította fel múlt szombaton a négy megye vámhivatalainak vezetőit. Az államfő két napot adott erre a tisztviselőknek. Arra az esetre, ha nem tennének eleget a felszólításnak, Zelenszkij Olekszandr Vlaszovot, a DFSZ irányítóját bízta meg a hivatalnokok felmentésével.

(pravda.com.ua/Kárpátalja)