RMDSZ: Romániában csorbítják a kisebbségi jogokat

2019. július 10., 09:25 , 963. szám

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szerint csorbítja a kisebbségi jogokat, és visszalépést jelent az eddig hatályos rendelkezésekhez képest a bukaresti kormány által sürgősségi rendelettel hatályba léptetett új közigazgatási törvénykönyv, amely múlt pénteken jelent meg a hivatalos közlönyben.

Az azonnal életbe lépő, a parlament által utólag megvitatandó sürgősségi kormányrendelet fontosabb anyanyelvhasználati rendelkezéseit az RMDSZ hírlevele szemlézte.

Az RMDSZ a visszalépések közt említi a megszerzett jogok védelmének eltörlését, azt, hogy a helyi tanács dokumentumait ezután kizárólag románul hozzák nyilvánosságra, és azt is, hogy a kisebbségek által lakott településeken is kötelezik a közintézményeket, hogy az állam nyelvén is kommunikáljanak.

A megszerzett jogokról a hírlevél kifejti: az RMDSZ 2006-ban elérte, hogy anyanyelvhasználati jogait akkor se veszíthesse el a magyar közösség, ha a jövőben számaránya bizonyos településen 20 százalék alá esik. A sürgősségi kormányrendelet jelenlegi formája szerint ez csak a következő népszámlálás jóváhagyásáig érvényes.

A közigazgatási kódex most hatályba lépő változatából hiányoznak olyan, a nyelvi jogokat bővítő rendelkezések, amelyeket a törvénykönyv tavalyi, parlamenti előkészítése során sikerült elfogadtatni a parlamenti többséggel.

Törölték azt a cikket, amely olyan jelentős létszámú magyar közösségek számára is garantálta volna a hivatali anyanyelvhasználatot (például Kolozsváron), ahol a magyarság aránya nem éri el a húsz százalékot.

Hiányoznak a közigazgatási kódex most hatályba léptetett változatából azok a parlamenti vita során elfogadott pontosítások, amelyek szerint a kisebbségi anyanyelv-használati jog kiterjed az utcák, terek és parkok elnevezéseinek többnyelvű feliratozására, illetve a közüzemekkel, valamint a kormány és a minisztériumok helyi képviseleteivel történő kommunikációra.

Az RMDSZ rendkívül veszélyesnek tartja azt az előírást, hogy „az országos közérdek felülírhatja a helyi közérdeket”. Mivel nincs pontos meghatározás a közérdek fogalmára, az előírás értelmezhető, visszaélésekre ad lehetőséget, és nemcsak a többség-kisebbség viszonyát veszélyezteti, hanem a romániai közigazgatás egészére nézve is káros – állapítja meg a szövetség.

(MTI/Kárpátalja)