Csak négy párt juthat a parlamentbe?

2019. július 16., 13:28

Talán csak négy párt jut majd a Legfelső Tanácsba a július 21-én esedékes előrehozott parlamenti választások eredményeként – derül ki az UNIAN hírügynökségnek az Active Group közvélemény-kutató cég adatait ismertető írásából.

A július 6–8. között végzett felmérés értelmében az első helyen továbbra is a Nép Szolgája (Слуга Народу) párt áll, amelynek támogatottsága 39,2% azok körében, akik már eldöntötték, kire adják a voksukat (és 30,6% valamennyi szavazó körében). A második az Ellenzéki Platform – Az Életért (Опозиційна платформа – «За життя») 12,5%-kal a biztos szavazóknál (valamennyi szavazónál: 9,7%). A harmadik változatlanul az Európai Szolidaritás (Європейська солідарність), amelyre a megkérdezettek 9,7%-a (7,6%) adná a voksát, majd a Haza (Батьківщина) következik 7,1%-kal (5,6%), az Ellenzéki Blokk (Опозиційний блок) 5,3%-kal (4,1%), valamint a Hang (Голос) 4,8%-kal (3,7%). A bizonytalanok aránya 14,3%, 7,7% pedig úgy nyilatkozott, hogy bizonyosan nem megy el szavazni.

Miután a felmérés statisztikai hibahatára 1,85%, könnyen előfordulhat, hogy sem az Ellenzéki Blokk, sem a Hang nem éri el a parlamentbe jutási küszöböt, vagyis az 5%-ot. Míg azonban a délkelet-ukrajnai lakosság körében népszerű Ellenzéki Blokk esetében az 5% körüli eredmény az utóbbi néhány hétben bekövetkezett csekély erősödés eredményeként is felfogható, a Szvjatoszlav Vakarcsuk popsztár által fémjelzett Hangnál egyértelműen tovább folytatódott az elmúlt hetekben elkezdődött mélyrepülés. A többi bejutó helyen tanyázó párt támogatottsága és helyzete alapvetően nem változott.

(unian.ua/Kárpátalja)