Szijjártó: A magyar–ukrán kapcsolatok jelentős javulásában vagyunk érdekeltek (Frissítve)

2019. július 16., 11:41

Abban vagyunk érdekeltek, hogy Magyarország és Ukrajna kapcsolatai a jövőben jelentősen javuljanak, és olyan együttműködés jöjjön létre, amely jó Ukrajnának, jó Magyarországnak és jó a kárpátaljai magyarságnak – jelentette ki Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter kedden Beregszászban, ahol a kárpátaljai magyar szervezetek vezetővel találkozott.

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán tartott megbeszélést követő sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter hangsúlyozta: Magyarország abban érdekelt, hogy Ukrajna erős, stabil és demokratikus ország legyen, mert ennek jó hatása lesz a magyar–ukrán kapcsolatokra és a kárpátaljai magyar közösség életére is.

„Őszintén reméljük – márpedig a reménykedés nem beavatkozás a belügyekbe –, hogy Kijevben olyan parlamenti erőviszonyok jönnek létre, amelyek lehetővé teszik majd a két ország kapcsolatainak jelentős javítását” – tette hozzá.

Kiemelte: Magyarország azt szeretné, ha az ukrán hatalom úgy tekintene a kárpátaljai magyarságra, mint erőforrásra, amely Ukrajnát erősíti, és elősegíti a magyar–ukrán kapcsolatok rendezését.

A miniszter kifejtette: a kétoldalú kapcsolatok jelenlegi állapota nem jó Ukrajnának, hiszen nem tudhatja maga mögött Magyarország támogatását európai és euroatlanti integrációs törekvéseiben, és nem jó Magyarországnak sem, hiszen „nem szeretünk rosszban lenni a szomszédjainkkal”, és főleg nem jó a kárpátaljai magyarságnak, amelynek ilyen körülmények között kell élnie, elviselve a megfélemlítést, jogainak megsértését, símaszkos, fegyveres letámadásokat.

„Nem miattunk alakultak ilyen rosszul a kapcsolatok az elmúlt években, hiszen nem Budapesten hoztak olyan döntéseket, amelyek csorbították volna a magyarországi ukrán közösség jogait” – mondta Szijjártó Péter.

A kárpátaljai magyarok helyzetére kitérve aláhúzta: minél jobban élnek, minél erősebb a közösségük, annál jobban hozzá tudnak járulni Ukrajna sikeréhez.

„Mi ehhez nagyon sok segítséget nyújtottunk az elmúlt időszakban, így a kárpátaljai gazdaságfejlesztési program keretében összességében 23 ezer kis- és középvállalkozói pályázatot támogattunk 13,5 milliárd forint értékben, és ennek nyomán 18 milliárd forintnyi összértékű fejlesztés jött létre” – közölte a miniszter.

Ez Ukrajna érdeke is – folytatta, leszögezve, hogy Magyarország a támogatást a jövőben is folytatni fogja. Azt mondta, Magyarország akkor is kiállt Ukrajna mellett, amikor az előző ukrán elnök regnálása idején sorban sértették meg a kárpátaljai magyarok jogait, félemlítették meg a magyar tisztségviselőket.

Szijjártó Péter felidézte, hogy amikor Kárpátalja ukrán nemzetiségű kormányzójától jelzést kaptak súlyos oltóanyaghiányról vagy az ivóvíz tisztításához szükséges cseppfolyósklór-készletek kimerüléséről, Magyarország azonnal az ukrajnai megye segítségére sietett, mert „azt gondoljuk, hogy a jószomszédi kapcsolatok mindennél többet érnek, és mi a jószomszédi kapcsolatokra fogunk törekedni a jövőben”.

Reményét fejezte, ki, hogy az új ukrán elnöknek, Volodimir Zelenszkijnek meglesz a mozgástere, hogy ehhez kellő támogatást nyújtson.

A magyar diplomácia vezetője jelezte, Budapestnek megvan a terve a kapcsolatok javítására, de ehhez szükség van az ukrán hatalomra is.

„Amint az ukrán hatalom visszaadja a magyar közösség elvett jogait, amint befejezi a megfélemlítő akciókat, mindkét ország érdekeit szolgáló szoros gazdasági együttműködésre nyílhat lehetőség” – mondta, hozzátéve, hogy a magyar kormány 50 millió eurónyi kötött segélyhitelt hagyott jóvá ukrajnai infrastrukturális fejlesztésekre.

Megerősítette, Magyarország azonnal visszavonja a NATO–Ukrajna tanácsülésre vonatkozó vétóját, ha megszűnnek a kárpátaljai magyarokkal szembeni provokációk és a közösség visszakapja a jogait. Egyúttal annak a reményének adott hangot, hogy ukrajnai magyar nemzetiségű képviselők is hozzájárulhatnak a két ország kapcsolatainak a javításához.

(MTI)