A másod- és harmadosztályra gyúrnak csapataink

Labdarúgás

2019. július 17., 08:48 , 964. szám

Gőzerővel folytatja felkészülését a július 27-én induló másodosztályú pontvadászatra a Minaj FC labdarúgócsapata. A Vaszil Kobin által irányított együttes újabb két, magyarországi edzőmeccsen van túl.

Korábban már hírt adtunk róla, hogy az Ungvár melletti csapat a Debrecennel és a Kárpáti Lvivvel is 2-2-es döntetlent ért el. Az elmúlt hét során a magyar másodosztályba kiesett MTK-tól 1-0 arányú vereséget szenvedtek a minajiak, azt követően, viszont az OTP Bank Ligában erős középcsapatnak számító Mezőkövesd vendégeként értek el 3-3-as döntetlent.

A kövesdiek 1-0-ra, majd 3-1-re is vezettek már, de a kárpátaljai alakulatnak sikerült döntetlenre mentenie a találkozót. A sajátos formátumban, kétszer 60 percig tartó mérkőzésen a vendégek részéről Hegedűs Róbert duplázott, a harmadik találatot pedig a minajiak egyik újonca, Oleg Majik szerezte, aki a harmadosztályú Veresz Rivnétől érkezett.

A csatárként bevethető Majik mellett érkezett még két középpályás, Anton Kicsa, illetve a Sahtar Donyeck fiatal, szolyvai születésű játékosa, Olekszandr Gogola, valamint egy kapus, Andrij Cserepko, aki legutóbb a kisvárdai keretnek volt a tagja, de ős is Kárpátaljáról, az Ilosvai járásból származik.

A Minaj FC mellett készül a bajnokságra az ukrán harmadosztályban helyet kapó Ungvári FC, amely legutóbb a másodosztályú Voliny Luckot győzte le 1-0-ra. A megyeszékhelyi együttes győztes gólját Viktor Rjasko átadásából Szerhij Mastalik szerezte.

(tamási)