Menczer Tamás: Az ukrán vezetők ne alaptalanul vádaskodjanak!

2019. július 17., 10:54

Az ukrán vezetők ne alaptalanul vádaskodjanak, hanem adják vissza a nemzeti kisebbségek elvett jogait! – közölte Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szerdán az MTI-vel.

Az államtitkár kifejtette: Szijjártó Péter külügyminiszter nyilatkozata világos volt és egyértelmű. Magyarország akkor is korrekt volt, és számtalan módon támogatta Ukrajnát, amikor az előző elnök és a hozzá köthető erők nemzetközi megállapodásokat megsértve elvették a magyar kisebbség jogait – emlékeztetett.

Kiemelte: „Magyarország a kétoldalú kapcsolatok javítására törekszik, bízunk benne, hogy az új elnök vezetésével Ukrajna is erre az útra lép”.

Az ukrán külügyminisztérium kedden közölte: az illetékes ukrán hatóságokhoz fordul azzal a kéréssel, hogy adjanak jogi értékelést Szijjártó Péternek a nap folyamán Kárpátalján tett látogatásával kapcsolatban.

A minisztérium kitért arra, hogy előzetes ajánlását figyelmen kívül hagyva Szijjártó Péter látogatást tett Beregszászon, ahol több nyilvános rendezvényen vett részt. A tárca tájékoztatása alapján a kijevi magyar nagykövetségtől kapott hivatalos diplomáciai jegyzék szerint a magyar külügyminisztert Brenzovics László ukrán parlamenti képviselő hívta meg, aki jelöltként indul a vasárnap Ukrajnában sorra kerülő előrehozott parlamenti választáson.

Szijjártó Péter kedden Beregszászban azt mondta: „Őszintén reméljük – márpedig a reménykedés nem beavatkozás a belügyekbe –, hogy Kijevben olyan parlamenti erőviszonyok jönnek létre, amelyek lehetővé teszik majd a két ország kapcsolatainak jelentős javítását.”

(MTI)