Sikerrel zárult a Kölcsey-pedagógusakadémia

2019. július 17., 11:28 , 964. szám

Július 8–12. között immáron XVII. alkalommal szervezte meg a Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémiát a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség. A Rákóczi-főiskola bázisán megtartott továbbképzés során hét szekcióban negyven órában folyt a kárpátaljai pedagógusok képzése.

A program zárónapján a KMPSZ alapszervezeti elnökeinek konferenciájára is sor került. Az eseményen Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke tartott előadást. A nemzeti kisebbségi lét és oktatás kihívásai Ukrajnában címmel. Az elnök asszony előadásában felhívta a jelen lévő pedagógusok figyelmét arra, hogy mennyire fontos, hogy a magyar gyerekek magyar iskolába járjanak. Bizonyítja ezt az elmúlt évek kutatási eredménye is, hiszen azok a gyerekek, akik magyar intézményben tanulnak, összességében jobban teljesítenek.

Hangsúlyozta: bár a jelenlegi nyelv- és oktatási törvény mindezt nem teszi lehetővé, de az lenne a helyes pedagógiai cél, hogy a kisebbségek számára az ukránt második nyelvként, annak módszerével oktassák, és a nemzetközi normáknak megfelelően differenciálva legyen a követelményrendszer és a tananyag. Az előadásban beszélt a megye iskoláinak módszertani ellátottságáról és az ukrán aktuálpolitikai helyzetről a kisebbségekre nézve. Ennek kapcsán buzdította a jelenlévőket, hogy július 21-én menjenek el szavazni, hiszen fontos, hogy a kárpátaljai magyar kisebbség megmutassa létét.

Az előadást követően a Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémia lezárásaként oklevélátadásra került sor. Az átadó előtt a pedagógusok műsorral készültek, amelyen Lőrincz Katalin prózai előadással lépett fel, Pirigyi Gergely Rákóczi-nótákat játszott tárogatón, Várnagy Andrea és lánya, Lili pedig négykezes zongoradarabokat adott elő Liszt Ferenctől. Szűcs Erzsébet szóló előadásában elhangzott az A csitári hegyek alatt című népdalfeldolgozás, majd pedig Rákóczi imáját a zenetanárok közös előadásában lehetett meghallgatni. Végezetül Kodály Zoltán Magyar miséjéből a Gloria tételt adták elő a zenepedagógusok. A zeneoktatókat Horváth István, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola és a Váci Karolina Székesegyház Kórusiskolájának tanára készítette fel. A koncertet követően Orosz Ildikó átadta a pedagógusoknak tanúsítványokat.

Az akadémia a magyar kormány, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., az  Emberi Erőforrások Minisztériuma, és a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága támogatásával valósult meg.

Váradi Enikő