Ukrán–magyar viszony: Az új király is meztelen

2019. július 17., 15:00 , 964. szám

Az elmúlt napokban ismét feszültség támadt az ukrán–magyar viszonyban. Kezdetben úgy tűnt, csak az agonizáló Porosenko-féle külügyminisztérium igyekszik kihasználni hivatali idejének utolsó napjait az ukrajnai választási kampányba való beavatkozásra, aztán egyértelművé vált, hogy a barátságtalan szelek már az új elnök, Volodimir Zelenszkij hivatalából fújnak.

Az ukrán külügy hivatalos weboldalán hétfőn megjelent közleményből tudhattuk meg, hogy Jehor Bozsok külügyminiszter-helyettes a nap folyamán megbeszélést folytatott Íjgyártó István kijevi magyar nagykövettel. Az MTI által ismertetett nyilatkozat szerint az ukrán félben aggodalmat keltett Orbán Viktor miniszterelnöknek és Brenzovics Lászlónak, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökének, az ukrán parlament képviselőjének nemrégiben tartott budapesti találkozója. Kijev aggodalmát fejezte ki több magyar hivatalos személynek Kárpátalján a közelmúltban tett látogatása, valamint nyilvános kijelentéseik miatt, amelyek a tárca szerint Brenzovics és más, a július 21-i előrehozott ukrán parlamenti választáson induló jelöltek melletti agitációt jelentettek.

Ezen túlmenően – mint a közlemény hangoztatta – az ukrán külügyminisztérium meglepetéssel értesült arról, hogy az ukrán fél ajánlása ellenére Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn diplomata-útlevéllel nem hivatalos látogatást tett Kárpátalja megyében.

„A magyar fél ilyen lépéseit a diplomáciai szabályok és a jószomszédi kapcsolatok szellemisége megsértésének tekintjük. Az ukrán fél fenntartja a jogot, hogy intézkedéseket tegyen annak megakadályozására, hogy Magyarország beavatkozzon Ukrajna belügyeibe. Figyelembe véve az említett lépéseknek az ukrán társadalomban kiváltott nagy visszhangját, nyomatékosan ajánljuk a magyar vezetésnek, hogy a választási folyamat lezárulásáig tartózkodjanak a kárpátaljai látogatásoktól és minden olyan lépéstől, amely agitációnak tekinthető” – szögezte le a minisztérium.

Amikor az előzetes híresztelésekkel ellentétben kedden reggel Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter Beregszászba tartva szabadon átléphette a magyar–ukrán határt Asztélynál, még azt hihettük, hogy az ukrán külügy hétfői morgolódása a régi, Porosenko-féle külügyi gárda kezdeményezése, amolyan magánakció a levitézlett diplomaták részéről, délutánra azonban nagyot változott a helyzet.

Hiába tett újabb javaslatot Beregszászban Szijjártó Péter a két ország viszonyának rendezésére, megszólalt az Elnöki Hivatal illetékese, és bebizonyította, hogy a jelenlegi kijevi kormányzat az ukrán–magyar kapcsolatok kezelését illetően tulajdonképpen semmiben nem különbözik az előzőtől.

Vadim Prisztajko, az Elnöki Hivatal helyettes vezetője az államfő hivatalos weboldalán megjelent közlemény szerint sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, elfogadhatatlan a magyar tisztviselők küldöttségének látogatása Kárpátalja megyébe az ukrán parlamenti választások előestéjén.

A tisztviselő emlékeztetett, az ukrán külügyminisztérium azzal a kéréssel fordult a magyar kollégákhoz, hogy a választások végéig kerüljék az olyan lépéseket, „amelyek bizonyos politikai erők leplezett támogatásának tekinthetők”. Vonatkozik ez többek között az egyik ukrán népképviselő találkozójára a magyar miniszterelnökkel – tette hozzá.

„Úgy gondolom, hogy a választások előkészítésének idején szomszédos és baráti államként tartózkodni lehetett volna az ilyen utaktól. Éppen ez volt az ajánlás. Sajnos a magyar kollégák nem hallottak meg minket, és önkényesen kezdtek cselekedni. Civilizált ország vagyunk, és nem tiltjuk meg a belépést, például Szijjártó miniszternek, aki ma Ukrajnába érkezett – mondta Vadim Prisztajko.

Az Elnöki Hivatal helyettes vezetője szerint javasolták Szijjártó Péter külügyminiszternek, hogy előbb látogasson el Kijevbe, majd Ukrajna képviselőjével Kárpátalja megyébe, és tartson ott egy sor találkozót.

„Sajnos a magyar fél nem hallott meg bennünket. Úgy döntött, hogy ugyanúgy cselekszik, mint már egy bizonyos ideje. Úgy gondolom, hogy ez a gyakorlat elfogadhatatlan. A Külügyminisztérium az új vezetőjével, és az Elnöki Hivatal is bizonyos lépéseket tesz annak megakadályozására, hogy ez újra megtörténjen – közölte Vadim Prisztajko.

Mit lehet ehhez hozzáfűzni? Az Elnöki Hivatal egyetlen nyilatkozatával bebizonyította, hogy az új hatalom semmiben nem különbözik a Porosenko-félétől és az összes korábbi nemzeti kormányzattól, amikor a vélt ukrán nemzeti érdekeket érzi veszélyeztetve: arrogáns, rövidlátó és beképzelt. Eszükbe se jut például, hogy a történteket a kárpátaljai magyarság szempontjából is lehet vizsgálni. Talán úgy képzelik, hogy a magyar közösség csak valami Kijevből szalajtott óvó bácsi-néni jelenlétében találkozhat az anyanemzete képviselőivel? Talán nem vagyunk teljes jogú polgárai ennek az állítólag civilizált Ukrajnának, hogy magunk döntsük el, kit hívunk meg, kivel találkozunk, kivel ápolunk kapcsolatokat, és milyen gondolatokat osztunk meg egymással?

Az Elnöki Hivatalban ezúttal odáig jutottak el a gondolkozásban, hogy nem illik megtagadni a belépést az országba egy külügyminisztertől, ha Ukrajna az EU-ba tart. Ugyanakkor eszükbe se jutott, hogy milyen megaláztatás az minden magyar nemzetiségű ukrán polgár számára, ha korlátozzák a jogaiban és döntéseiben. Csak hogy odafent is tudják: pontosan akkora, mint amikor álarcos kommandósokat küldenek a képviselőink otthonába.

(ntk)