Átadták a Bátyúi Óperencia Óvodát

2019. július 18., 21:03

Bátyúban július 18-án átadták az iskola óvodai részlegét. A községben az ukrán–magyar oktatási-nevelési intézményben működik egy magyar vegyes korosztályú csoport, ahová 25 gyermek jár. Ám a szülők kérelmezése alapján szükségszerűvé vált egy iskola-előkészítő óvodai csoport megnyitása is. Egyeztetve a Beregszászi Járási Oktatási Osztály vezetőivel az óvodafejlesztési programnak köszönhetően sikerült a magyar középiskola egy részében kialakítani egy óvodai részleget. A támogatás révén álmennyezetet alakítottak ki és hangszigetelték a plafont az épületszárnyban, kicserélték a belső nyílászárókat, új bútorzatot vásároltak, valamint új mosdók is helyet kaptak az épületrészben. 

Gyebnár István beregszászi magyar konzul Szilágyi Mátyás főkonzul köszöntését is tolmácsolta. Beszédében elmondta, hogy a nevelés, mely megerősíti magyarságtudatukban a gyerekeket, minden magyar gyereknek jár az országhatárokon túl is. Gyebnár István a főkonzul úr nevében is megköszönte minden olyan pedagógus munkáját, aki azért fáradozik, hogy az itt született gyerekek magyar identitással rendelkező jól képzett felnőttekké váljanak. 

Köszöntötte még az egybegyűlteket Dmitro Taranenko Bátyú polgármestere. 

„A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) elkezdett álmodni, programokat összeállítani arról, hogy iskoláink jobbak, vonzóbbak legyenek”– kezdte beszédét Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke, a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselője. Elkészültek az óvoda és iskolafejlesztő programok, melyeket felkaroltak a politikusok Brenzovics Lászlóval az élen. A magyar kormány elfogadta ezeket a programokat és támogatást nyújtott. Az elnök asszony elmondta, hogy az óvodai program különösen fontos, hiszen egy 2013-as nemzetközi kutatás szerint – melyben a főiskola is részt vett – arra mutat rá, hogy az iskolai teljesítményre a családi háttéren és az iskola felszereltségén kívül az óvodában töltött évek vannak legnagyobb befolyással. 

A Kárpátaljai Megyei Tanácson belül is sokat dolgoztak Tóth Miklóssal azon, hogy azok a pénzek, melyek ennek a térségnek járnak, célba érjenek. Tóth Miklós az elmúlt években nagyon sokat tett Bátyúért – mondta Orosz Ildikó, majd arra kérte az embereket, hogy vasárnap menjenek el szavazni. Az elnök asszony szerint meg kell mutatni, hogy öntudatos polgárok vagyunk, hogy ne válaszolhassák Kijevben cinikusan – ha magyar választási körzetet akarunk kialakítani –, hogy nem tudják, hol élnek a magyarok. 

Az ünnepség végén Kacsó Géza helyi református lelkipásztor kérte Isten áldását az épületben folyó munkára, majd a gyerekek ünnepi műsorát tekinthették meg a vendégek. 

Tóth János