„Itt minden kő, minden fa II. Rákóczi Ferencről mesél…”

Felújított Mikes-kút- és orvosi rendelőátadás Salánkon

2019. július 21., 13:05 , 965. szám

Mi, magyarok sohasem arról voltunk híresek, hogy sokáig tűrtünk volna bármilyen elnyomást. Sem az oszmánok, sem a Habsburgok, sem a szovjetek, sem senki más részéről. Vérünkben van a szabadságvágy – és sokszor vérünket is hullattuk szabadságunk kivívásáért, míg máskor politikai eszközökkel harcoltunk, és bizony, sok helyütt harcolunk ma is nemzeti jogainkért. Az ugocsai Salánk község is egyik függetlenségi háborúnk, a Rákóczi-szabadságharc egyik utolsó epizódjának helyszíneként vonult be a történelembe, s erre az epizódra emlékeztet a falu mellett található Mikes-kút és a Rákóczi–Mikes-emlékmű, melyek közül az előbbit most újította fel a KMKSZ helyi alapszervezete. Ünnepélyes átadására pedig ez év július 19-én került sor.

Az ünnepség kezdetén elsőként Kalanics Éva, a Salánki KMKSZ-alapszervezet elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd átadta a szót dr. Kész Barnabás salánki történésznek, hagyományőrzőnek, néprajzkutatónak, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanárának.

„Itt minden kő, minden fa II. Rákóczi Ferencről mesél” – indította beszédét a felszólaló, aki visszapillantott az 1711. február 11–18-án Salánkon, Barkócziné nemesasszony egykori kastélyában megtartott utolsó kuruc országgyűlésre, vagy inkább kuruc értekezletre, melynek napjaiban a hagyomány szerint Mikes Kelemen, a Nagyságos Fejedelem hű apródja egy, a község fölé magasodó Helmec-hegy lábánál fakadó, friss vizű forrásból vitte fel naponta a vizet a kastélyba Rákóczi asztalára. A forrást ezért Mikes-forrásnak, a később ráépített gémeskutat pedig Mikes-kútnak nevezték el. Majd dr. Kész Barnabás kitért a salánki Rákóczi-mondákra (Mikes kútja, Rákóczi asztala, Rákóczi patkója), melyeket a helybeliek emlékezetükben is őriznek. 1911-ben, a kuruc értekezlet 200. évfordulóján nagyszabású ünnepséget is rendeztek itt. Az 1960-as években is állt ezen a helyen egy kisebb emlékmű. 1991-ben pedig a KMKSZ kitisztította a kutat, és felállította a fejedelem és hű apródja itt-tartózkodásának emléket állító obeliszket, a Zichy Galéria által adományozott szép, míves bronz emléktáblával, mely utóbbit azonban galád kezek lefeszítették és ellopták. Ennek helyén avatták fel 1995-ben a jeles esemény tiszteletére állított márvány emléktáblát. Magát a gémeskutat viszont – mely az obeliszkkel együtt messze esik a falu belterületétől – többször is megrongálták, felújításait követően is, amellett az időjárás viszontagságai szintén megtették a maguk hatásait. Ezért most egy kőből emelt, stilizált kutat állítottak fel itt, mely tartósabb lesz elődjénél.

Dr. Brenzovics László, a KMKSZ elnöke örömét fejezte ki annak kapcsán, hogy Salánk népe megőrizte az utolsó kuruc ország­gyűlés emlékét, s általában véve is őrzi hagyományait. Ezt szimbolizálja ez a kút is. Majd a felszólaló méltatta a helyi KMKSZ-alapszervezet eltökéltségét és tenni akarását, amiért a jelenlegi nehéz gazdasági körülmények közepette is felújította a Mikes-kutat. Jelezve: ha valamit tízszer lerombolnak, azt mi tizenegyedszer is helyreállítjuk. Ezt követően kitért a jelenlegi belpolitikai helyzetre, arra, hogy valakiknek nem tetszik, hogy a kárpátaljai magyarság meg akar maradni, hogy eredményeket értünk el, például a gazdaságfejlesztés terén. És az ukrán nacionalisták szemében most az a legnagyobb probléma, hogy lapunk, a Kárpátalja címlapján piros, fehér és zöld színek találhatók. Ez természetesen figyelemelterelés a valós ukrajnai problémákról, nekünk pedig nem szabad félnünk, s ha összetartunk, ha egymást segítjük, akkor megmaradunk.

A beszédek elhangzása után a jelenlévők – felidézve II. Rákóczi Ferenc korát – elénekelték a Csinom Palkó, Csinom Jankó című kuruc dalt. Majd átvonultak a magyar kormány támogatásával, a Kárpátaljai családorvosi rendelők felújításának támogatása fejlesztési projekt részeként, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Jótékonysági Alapítvány közreműködésével felújított orvosi rendelőhöz. Az átadási ünnepség alkalmával dr. Brenzovics László beszélt a családorvosi rendelők felújítása során elért sikerekről, konkrétan a salánki rendelő esetében pedig arról, hogy sort kerítettek a tető- és ajtócserére, újravakolták a külső falakat, és kívülről leszigetelték az épületet. Az átadási ünnepség zárásaként a felszólaló kevés munkát és jó fizetést kívánt az itt dolgozó egészségügyi szakembereknek, majd megtekintette a felújított rendelőt.

Az ünnepségeket követően a görögkatolikus közösségi házban kötetlen beszélgetésre került sor dr. Brenzovics László és a megjelentek között.

A rendezvénysorozatot követően elgondolkodtam rajta, hogy míg egyesek a nemzetek közötti békét rombolják, addig mi építkezünk. Míg magukat hazafiaknak tartó soviniszták nemzetiségi jogokat akarnak elvenni, addig mi nemzetiségi jogokat védünk. És minden, minket elnyomni akaró erő előtt ott állhat a történelmi tanulság, hogy aki minket elnyomott, előbb-utóbb elbukott. De ők buktak el, s nem mi…

Lajos Mihály