Repülőcirkusszal zárják a nyaralást az Erzsébet­-táborok lakói

2019. július 24., 10:48 , 965. szám

A Repülőcirkusz című előadással zárják a nyaralást az idén az Erzsébet-táborok lakói. Hat pénteken át, alkalmanként több mint ezren vesznek részt a Fővárosi Nagycirkusz előadásán.

A múlt pénteki Repülőcirkusz című előadás előtt az Erzsébet-táborokban pihenő gyermekeket, köztük kárpátaljai gyermekeket Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára köszöntötte a Fővárosi Nagycirkuszban.

Fekete Péter az MTI-nek elmondta, hogy mintegy 250 gyerek érkezett a határon túlról, Kárpátaljáról, de jöttek gyerekek vidékről is, hogy együtt nézhessék meg a produkciót. „Megtapasztalhatják, hogy milyen különleges helyzetben van a cirkuszművészet Magyarországon, hiszen Európa közepén egyedül nekünk van kőcirkuszunk, és ebből a csodából nekik is részesülniük kell” – fogalmazott az államtitkár.

Az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány által megvalósított egész éves programokon, az ottalvós és napközis Erzsébet-táborokban, valamint a fővárosi gyermekprogramokon 2019 végéig összesen mintegy 130 ezren vehetnek részt. Nyáron az ottalvós, valamint a napközis Erzsébet-táborokban összesen mintegy százezren kapcsolódhatnak ki a táboroztatási programnak köszönhetően.

Darabánt Judit, az alapítvány kommunikációs igazgatója az MTI-nek elmondta: a vakáció ideje alatt, 11 héten át a zánkai ottalvós táborban mintegy 30 ezren vesznek részt, magyarországi és határon túli gyermekek.

Ukrajnából hat héten át, hetente 250-en, a nyár végéig összesen mintegy ezerötszázan érkeznek Zánkára, kárpátaljai magyar gyermekek és magyarul tanuló ukrán gyerekek. Az ő hatnapos zánkai táborozásuk egészül ki budapesti programmal: a Fővárosi Nagycirkusz előadásán való részvételt biztosítja számukra a táborozási program a záró napon – mondta Darabánt Judit.

(MTI/Kárpátalja)