„Hogy a fiatal művészek is megismertessék magukat”

2019. július 29., 17:42 , 965. szám

Egy korábbi, még a tavasszal megjelent, és a nagyszőlősi Varázstű hobbiboltot bemutató cikkemben már említést tettem róla, hogy az üzlet tulajdonosa, Tóth Márta az általa bérelt ingatlan emeleti részén képzőművészeti galériát szándékozott kialakítani. Az akkori terv pedig azóta valóra vált, s a kiszemelt helyiségben immár megannyi – és különböző művészeti stílusok, mint például a realizmus vagy éppen az impresszionizmus jegyében megalkotott – grafika, illetve festmény, zömmel tájkép és virágcsendélet, mellettük pedig nem egy portré, városkép, valamint egy életkép fogadja a látogatókat. De miként is támadt az ötlet, hogy a hobbibolt fölött képzőművészeti galéria szülessen?

– Mindig is vonzott a grafika és a festészet, amikor pedig bérbe vettem az ingatlant, és megtekintettem az emeleti részt, azonnal belém villant a gondolat, hogy az itt található tágas és a nagyméretű ablaka révén jól megvilágított terem ideális helyszín lenne egy galéria számára – pillant vissza a kezdetekre Tóth Márta. – Majd ismerőseim, illetve az internetre feltett tájékoztatóm révén lassan összegyűlt annyi műalkotás, hogy egy hónappal ezelőtt már elegendő műalkotás legyen itt ahhoz, hogy megteljen a kiállítóterem. Eddig főleg nagyszőlősi képzőművészek alkotásai kaptak itt helyet, de tervezem, hogy a jövőben más kárpátaljai településeken élő ismert, illetve fiatal, tehetséges festők, grafikusok műveit is kiállítsam. És ugyancsak tervezem, hogy egyéni tárlatokat is szervezzek egy-egy művésszel együtt, de ehhez az szükségeltetik, hogy legalább 30-40 grafikát, festményt sorakoztassanak fel, melyekből már meg lehet nyitni egy egyéni kiállítást.

– Jelenleg kiknek a grafikái, festményei fogadják a látogatókat, illetve a vevőket?

– Nagyszőlősről Szilvási Ferenc, illetve Szadovij tájképei és virágcsendéletei, Takács Iván tájképei, Vjacseszlav Popovics vadászati témájú festménye, Tiszaújlakról pedig egy fiatal, tehetséges művész, Barna Aljona különböző stílusú portréi tekinthetők meg itt. A műalkotásokat bizományban árusítom: az itt térítésmentesen kiállító képzőművészek a műalkotások eladásából befolyó összegek húsz százalékát fizetik ki nekem, de én is vásárolok festményeket, melyeket aztán itt állítok ki. Eddig négy-öt magyarországi, illetve ivano-frankivszki vásárló vett itt képeket. De nem is elsősorban a pénzkeresés motivált a művészeti galéria létrehozásában.

– Mi volt a fő cél?

– Főleg a fiatal, tehetséges képzőművészek kibontakozását szeretném támogatni azáltal, hogy helyet biztosítok nekik, és így megismertethetik magukat a művészetek iránt érdeklődő közönséggel. Emellett azt is szeretném elérni, hogy minél többféle stílusú grafikát, festményt állítsak ki, hogy minden igényt kielégítsek, s bármilyen stílusú műalkotás iránt érdeklődő látogató és/vagy vevő ízlésének megfelelő képpel fogadjam az ide betérőket. Szeretném, ha absztrakt művek, elgondolkodtató grafikák, festmények is helyet kapnának itt. És ugyancsak fontos célnak tartom, hogy a művészeti galéria látogatói elgyönyörködjenek a műalkotásokban, magukba szívják a szépségüket, és a szép grafikák, festmények megtekintésével felüdüljenek itt a képzőművészet iránt fogékony lelkű emberek.

Lajos Mihály