Csuda új parlament

2019. július 31., 18:33 , 966. szám

Az új, IX. összehívású Legfelső Tanács megalakulására még várni kell, de máris sok minden tudható az elkövetkező évek ukrán törvényhozásáról.

Íme, a legfontosabb számok

A Központi Választási Bizottság (CVK) múlt péntekre feldolgozta a július 21-én megrendezett előrehozott parlamenti választásokon leadott szavazatok 100%-át. A végeredmény még nem hivatalos, de a lényeges kérdések eldőltek.

A pártlistákra leadott szavazatok 43,16%-át a Volodimir Zelenszkij elnök mögött álló Nép Szolgája (Слуга народу) kapta, amelynek jelöltjei emellett 130 egyéni választókerületben is győzni tudtak. Ezzel a pártnak 254 képviselője, azaz többsége lesz a 450 fős törvényhozásban.

Második helyen végzett a Jurij Bojko és Viktor Medvedcsuk neve által fémjelzett Ellenzéki Platform – Az Életért (Опозиційна платформа – За життя) párt a listás szavazatok 13,05%-ával, valamint hat egyéni választókerületben mandátumot szerzett jelölttel. Ez az eredmény 43 képviselőt hozott az oroszbarátként is emlegetett pártnak.

Julija Timosenko pártja, a Haza (Батьківщина) a pártlistákra leadott voksok 8,18%-át szerezte meg, ami – a két egyéni választókerületben győztes jelöltjüket is figyelembe véve – 26 helyet jelent. Ugyancsak két egyéni választókerületben nyertek az Európai Szolidaritás (Європейська Солідарність) jelöltjei. Petro Porosenko pártja emellett 8,10%-ot szerzett listán, miáltal összesen 25 képviselőt juttathat a Legfelső Tanácsba.

Végül a Szvjatoszlav Vakarcsuk popsztár vezette Hang (Голос) 5,82%-nyi listás szavazata és három egyéni választókerületből bejutott képviselője összesen 20 mandátumot jelent a párt számára.

Ezenkívül 10 képviselő olyan pártok színeiben jutott mandátumhoz egyéni választókerületben, amelyek eredménye nem érte el az 5%-os parlamentbe jutási küszöböt, vagy amelyek eleve nem is állítottak listát. További 46 honatya független képviselőként ülhet majd be a parlamentbe.

Újdonságok parlamentje

Amint arra az Ukrajinszka Pravda is rámutat összeállításában, sok szempontból olyan eredményeket hozott ez a választás, amilyenekre még nem volt példa a független ukrán parlament fennállásának eddigi majd 30 esztendeje során.

Először fordul elő, hogy egy párt (a Nép Szolgája a maga 254 mandátumával) abszolút többséget szerez a törvényhozásban. Arra sem volt még példa korábban, hogy az egyéni választókerületek többségében ugyanannak a pártnak a jelöltjei győzzenek – két hete Zelenszkij pártjának 130 választókerületben sikerült megszereznie a győzelmet a 199-ből. Korábban még soha nem történt meg az sem, hogy minden kijevi választókerületben ugyanaz a párt győzött volna – ez is a Nép Szolgájának sikerült először.

Ugyancsak példátlan – legalábbis mióta letűnt a színről az USZSZK Kommunista Pártja –, hogy egyetlen párt alakíthat kormányt. A Nép Szolgája 254 mandátuma kényelmes többséget jelent a párt számára a parlamentben anélkül, hogy koalícióra kényszerülne valamely más politikai erővel. A parlamenti többséghez szükséges 226 szavazat megszerzéséhez eleddig a Régiók Pártja állt a legközelebb, amely a 2012-es választások eredményeként 185 fős frakcióval rendelkezett a Radában.

Még néhány rekord a „Ze!” csapattól

A Nép Szolgája könyvelheti el a legnagyobb választói támogatottságot (43,16%) Ukrajna 1991-es függetlenné válása óta. Ezt megelőzően a Régiók Pártja által a 2007. évi választáson elért 34,37%-nyi szavazat volt a legnagyobb arányú győzelem.

Zelenszkijék megdöntötték Janukovics pártjának egy másik csúcsát is, amennyiben a legtöbb egyéni választókerületben induló jelöltjük (130) szerzett mandátumot. Az eddigi rekordot 2012 óta a Régiók Pártja tartotta 113 jelölttel.

Hasonlóan egyedülálló teljesítmény, hogy a Nép Szolgájára 5,4 milliónyian szavaztak július 21-én, ami csak kevéssel marad el attól az 5,7 millió vokstól, amivel Volodimir Zelenszkij áprilisban megnyerte az elnökválasztást.

Egyfajta negatív rekordnak is tekinthetjük, hogy az előző választások alkalmával a legtöbb listás szavazatot gyűjtő Népi Front (Народний фронт) el sem indult a 2019-es választásokon. A kisebbik kormánypárt hét képviselőjének mégis sikerül bejutni az új törvényhozásba más pártok listáján.

A legnagyobb veszteséget 2014-hez viszonyítva a Népi Front mellett az Önsegítés (Самопоміч) szenvedte el, amelynek támogatottsága 10,97%-ról 0,7%-ra csökkent öt év alatt. Az exelnök pártja, a Petro Porosenko Blokkja (amely 2019-ben Európai Szolidaritásként indult a választásokon), a 2014. évi 21,87% helyett idén csupán a szavazatok 8,5%-át szerezte meg. Oleh Ljasko Radikális Pártja, amelyre 2014-ben a választók 7,44%-a adta a voksát, most csak 3,8%-ot kapott.

Ellenben az Ellenzéki Platform – Az Életért, amelyet az Ellenzéki Blokk (Опозиційний блок) utódjának is tekinthetünk az új parlamentben, 2014-es 9,43%-os támogatottságát idén 13,5%-ra javította. Gyarapodott a Haza is, hiszen az öt évvel ezelőtti 5,7% helyett ezúttal 8,18%-os eredményt ért el.

Lássuk a képviselőket!

Az új parlamentről szólva előszeretettel hangsúlyozzák mostanság, hogy a képviselők kétharmada újonc lesz: a pillanatnyi helyzet szerint 323 olyan honatya jutott be az ukrán törvényhozásba, aki korábban soha nem volt még a testület tagja. Közülük 167 pártlistán, 156 egyéni választókerületben szerzett mandátumot.

A legtöbb „új arc” a Nép Szolgája révén jutott be a Legfelső Tanácsba, hiszen a párt egyetlen mandátumot szerzett jelöltje sem volt még soha képviselő – sem listán, sem egyéni választókerületben. Itt kell említést tennünk a Hangról is, melynek választási listájáról megtudhatjuk, hogy egyedül a pártvezérnek, Szvjatoszlav Vakarcsuknak volt már mandátuma ezt megelőzően. A legtöbb „tapasztalt” honatyát ellenben az Ellenzéki Platform – Az Életért tudhatja sorai között. A „múlttal” rendelkező politikusok egyébként vélhetően a független képviselők között jutnak majd be a Legfelső Tanácsba a legnagyobb arányban: a 46 független közül 35 volt már képviselő korábban.

Minden ötödik képviselő nő. A 87 honanya a legfőbb ukrán törvényalkotó testület 20,52%-át teszi ki. Listáról 61 nő jutott mandátumhoz (a listás képviselők 27,11%-a), további 26 (a régiókban indulók 13%-a) egyéni választókerületben győzött. A legtöbb nő (53) ezúttal a Nép Szolgája révén jut a parlamentbe, de a legnagyobb arányban a Hang (47,6%) és az Európai Szolidaritás (37%) soraiban vannak a gyengébbik nem képviselői. A legkevesebb hely az Ellenzéki Platform – Az Életért soraiban jutott a hölgyeknek.

Megfiatalodott a parlament

Több mint hét évvel lett alacsonyabb a IX. összehívású Legfelső Tanács képviselőinek átlagéletkora az előző parlamentéhez képest – számolt utána az Opora civil szervezet.

„A jelenlegi parlament képviselőinek átlagéletkora 41 év. A nép választottjainak átlagéletkora 7,4 évvel csökkent az előző összehívású parlamentéhez képest, vagyis 2014-ben ez a mutató 48,4 évet tett ki” – írják a civilek.

Az új parlamentben a képviselők 11,1%-ának életkora 21 és 30 év közötti, 57,5 százalékuk 31–45 éves, 28,3%-uk 46–60 év közötti, 3,1% elmúlt 60 éves.

A legfiatalabb Szvjatoszlav Juras képviselő a maga 23 évével, ő a Nép Szolgája listáján került a törvényhozásba. Állítólag két diplomája is van, bár több kiadvány szerint csak az érettségije biztos. A legidősebb honatya a 78 éves Jurij Joffe, az Ellenzéki Platform – Az Életért képviselője. A média némi költői túlzással az örök képviselőként emlegeti, hiszen egy kivételével valamennyi parlamentnek a tagja volt az ukrán függetlenség hajnala óta.

A legfiatalabb pártnak a Nép Szolgája bizonyult, a legidősebbnek pedig a Haza. A pártokat képviselő és a független honatyák átlagéletkora: Nép Szolgája – 37,6 év; Hang – 38 év; Európai Szolidaritás – 46,7 év; független képviselők és más pártok színeiben parlamentbe jutottak – 46,8 év; Ellenzéki Platform – Az Életért – 48,8 év; Haza – 49,8 év.

Mennyit ér a jó szereplés?

A választási eredmények alapján öt párt jutott be a parlamentbe, rajtuk kívül további hat politikai erő is állami támogatásban részesül az elkövetkező években.

Anyagi támogatásra számíthat Oleh Ljasko Radikális Pártja, az Ihor Szmesko-féle Erő és Becsület (Сила і честь), az Ellenzéki Blokk, Hrojszman Ukrán Stratégiája (Українська стратегія Гройсмана), a Szabadság (Свобода), valamint Sarij Pártja (Партія Шарія). Az utóbbi politikai képződmény szereplése az előrehozott választások egyik meglepetésének bizonyult. A népszerű videoblogger, Anatolij Sarij pártja a voksok 2,23%-át szerezte meg országosan, egyes régiókban azonban 4-5% körüli eredményt sikerült elérniük. Mindezt úgy, hogy a párt csak hetekkel a választás előtt alakult meg!

A Cseszno mozgalom számításai szerint az állami költségvetősből jövőre, azaz 2020-ban 565 millió hrivnyát fordítanak a pártokra. Ebből az összegből 225 millió hrivnya illeti meg a választáson győztes Nép Szolgáját, a támogatottak listájának végén tanyázó Sarij Pártja pedig 12,2 millió hrivnyára számíthat a választók szavazatainak köszönhetően.

(ntk)

Vesztes nagymenők, és akik felülkerekedtek a „zöld vészen”

A Nép Szolgája előzetesen 80-90 egyéni választókerületben számított jelöltjei győzelmére, ezzel szemben a valóság a legoptimistább várakozásokat is felülmúlta. A közvélemény legnagyobb meglepetésére nagy tekintélyű, tehetős emberek szenvedtek vereséget saját szűkebb pátriájukban olyan jelöltekkel szemben, akiket néha a saját környezetük sem ismert, illetve akiknek egyetlen fegyvere az volt ebben a kampányban, hogy Volodimir Zelenszkij pártja indította őket.

A vesztesek

Jó példa a Zelenszkij-féle politikai mágiára Vjacseszlav Bohuszlajev esete. A Motor Szics nagyvállalat tulajdonosa szülővárosában, Zaporizzsjában veszítette el a választást a Nép Szolgája által indított Szerhij Stepával, egy lakodalmi fotóssal szemben. Ráadásul az utóbbi nem is folytatott választási kampányt, amiért előzőleg azzal vádolták Zelenszkijéket, hogy szándékosan átengedték a választókerületet Bohuszlajevnek.

Tucatszám sorolhatnánk a hasonló eseteket: Kosztyantin Zsevago oligarcha úgy veszítette el a választásokat, hogy ellenfele egy állami vállalat 25 éves menedzsere, Olekszij Movcsan volt. Nem jutott be a parlamentbe Szerhij Kivalov, az Odesszai Jogi Akadémia hírhedt rektora sem. Ő Olekszij Leonovval, egy helyi pizzéria tulajdonosával szemben veszített választókerületében.

Kimaradt a Legfelső Tanácsból Porosenko elnök bizalmasa, Olekszandr Hranovszkij is. Ő annak ellenére szenvedett vereséget Olekszandr Kunickijtól (Nép Szolgája), hogy kezdetben annak a bíróság megtiltotta a választásokon való indulást második, izraeli állampolgársága miatt. Kunickij azonban megfellebbezte az elsőfokú bírósági határozatot, és végeredményben megnyerte a választásokat.

Nem jutott be a Radába Volodimir Litvin, a parlament korábbi elnöke sem, aki pedig ezelőtt mindig irigylésre méltó ügyességgel követte a politikai széljárást. Unalmasabbak lesznek a tanácsülések Oleh Ljasko, a róla elnevezett Radikális Párt elnöke nélkül, aki dörgedelmes hangon előadott, patetikus hangvételű beszédeivel szórakoztatta a nagyérdeműt. Nagyija Szavcsenko, Ukrajna Hőse, akit a közelmúltban a kormányzat elleni merénylet előkészítésével vádoltak meg, ám mégis szabadlábon van, mindössze nyolc szavazatot kapott.

Akiknek mégis sikerült legyőzniük a Zelenszkij-fiúkat

Azért akad néhány példa arra is, hogy sikerült legyőzni a Nép Szolgája egyéni választókerületben induló jelöltjeit.

A Voliny megyei 22. számú választókerületben például magabiztosan győzött a Nép Szolgájának jelöltje ellen Ihor Palica, Ihor Kolomojszkij oligarcha üzlettársa és Zelenszkij elnök régi barátja. A kolomijai 88. számú választókerületből Andrij Ivancsuk, Arszenyij Jacenyuk volt miniszterelnök régi barátja, a Hmelnickij megyei 192. számú választókerületből pedig Olekszandr Hereha, az Epicentr üzlethálózat tulajdonosa jutott mandátumhoz. Vadim Novinszkij, Rinat Ahmetov oligarcha üzlettársa a 157. mariupoli választókerületből jutott a parlamentbe.

Említhetünk témánkhoz illeszkedő kárpátaljai eseteket is. Megyénkben a Nép Szolgájának jelöltje egyedül a 70. számú, Szolyva központú választókerületben tudott győzni Mihajlo Laba személyében. További öt választókerületben viszont a helyi gazdasági-politikai elitek jelöltjei győzedelmeskedtek.

Igaz, a Baloga klán ezúttal csupán egyetlen képviselővel lesz jelen a parlamentben a korábbi hárommal szemben: Viktor Baloga, a családfő a 69. számú, Munkács központú választókerületben jutott mandátumhoz. Öccse, Ivan Baloga a negyedik helyen végzett a már említett 70. számú választókerületben. A másik Baloga fiú, Pavlo, aki bátyjához hasonlóan szintén képviselő volt az előző összehívású parlamentben, ugyancsak negyedik lett a 73. számú, Nagyszőlős központú választókerületben.

(zzz)