Népzenei és néptáncfesztivál Tégláson

2019. július 31., 17:12 , 966. szám

Az elmúlt hétvégén az ungvári járási Tégláson megrendezték az Együtt – egymásért elnevezésű népzenei és néptáncfesztivált. Július 26–28-án a Téglási Kultúrház és környéke népi viseletbe öltözött hazai és külföldi táncosoktól és énekesektől volt hangos. A szervezők – a Kézenfogva Testvéreinkkel Sárrétudvari Alapítvány és a Téglási Magyar Hagyományőrző Társaság – tartalmas programmal várták az érdeklődőket. A rendezvény fővédnöke Bodó Sándor, foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkár, aki egyéb elfoglaltsága miatt nem tudott jelen lenni, de levélben üdvözölte a fesztivál résztvevőit, illetve köszöntötte a megjelenteket Szika György, Téglás polgármestere.

Pénteken délután a külföldi csoportok érkezését követően ismerkedéssel és kötetlen beszélgetéssel telt a vacsora. Este Zene határok nélkül címmel került sor a helyi zenészek közös örömzenélésére.

Szombaton a vendégek megismerkedhettek Téglás és Szürte nevezetességeivel, majd részt vehettek a táncteremben tartott kézműves-foglalkozásokon, ahol volt hajfonás, papírvirág- és gumikarkötő-készítés, gyöngyfűzés, így mindenki talált kedvére való foglalatosságot. Vásárral egybekötött népművészeti kiállítást is szerveztek. Ezután a kultúrház nagytermében a gyerekek és felnőttek megtekinthették a Kovács Sándor könyve alapján készült Bús düledékeiden – Kárpátalja várai és kastélyai című dokumentumfilmet.

Délután került sor a hagyományőrző csoportok találkozójára és fellépésére, ami az eső ellenére sok embert vonzott. Elsőként Ignácz Mária, a Téglási Kultúrház igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket, aki közel 40 éve a kárpátaljai magyar kulturális élet egyik mozgatórugója, művészeti csoportok tagja, évente számos helyi kulturális rendezvény szervezője, amelyekben kiemelt helyet kapnak a népszokások. A fesztiválon jelen volt Kórós Attila, Magyarország ungvári konzulja, Molnár Ildikó, a megyei művelődési főosztály vezetőhelyettese, Andrejcsák-Tóth Anetta, a járási tanács KMKSZ-frakciójának képviselője, Pálfi-Kovács Erika, a KMKSZ Téglási Alapszervezetének elnöke és mások. A résztvevőket üdvözölte Szika György polgármester, Ráti Éva, az Ungvári Járási Közigazgatási Hivatal elnökhelyettese, Mackó István, az Ungvári Járási Tanács alelnöke. A felszólalók köszönetet mondtak a lehetőségért, hogy részt vehetnek egy ilyen színvonalas fesztiválon, és kiemelték a magyar kultúra megóvásának és továbbörökítésének fontosságát.

Kótyuk Zsolt református lelkész köszöntőjében áldást kért az anyaországból, valamint a magyar nemzet társrészeiből érkezettekre, akik fontosnak tartják a hagyományápolási rendezvényeket, majd egy közös imádsággal zárta gondolatait.

Kotljár Mária, a járási művelődési osztály vezetője Ignácz Máriának átnyújtotta az Ungvári Járási Állami Közigazgatási Hivatal és a járási tanács köszönő oklevelét az ünnepség megszervezéséért és lebonyolításáért, a magyar népművészet megőrzése terén kifejtett lelkiismeretes munkájáért.

A társszervezők részéről Szabó Mária, a Kézenfogva Testvéreinkkel Sárrétudvari Alapítvány elnöke Rácz Endre Ima egy nemzetért című versével köszöntött mindenkit, majd ajándékcsomaggal köszönte meg a szervezők fáradozásait.

– Mi elmegyünk, de lelkünk itt marad. Mi elmegyünk, s e falu ott lesz, ahol mi leszünk – osztotta meg érzéseit Szabó Mária.

Elsőként az 1986-ban alakult téglási Népművészet-díjas és Örökség Serleggel elismert Rózsa Népdalegyüttes lépett fel. A házigazda műkedvelő együttesek – az Eszterlánc gyermeknéptánccsoport, a Csalogány asszonykórus, a Pergettyű citerazenekar, az Orchidea tánccsoport – fellépését követően a Kézenfogva Testvéreinkkel Sárrétudvari Alapítvány népdalegyüttese, a ludasi Ludas Matyi Művelődési Egyesület Réce-Ruca Tánccsoportja és  Cinege Leánykórusa, a Ludasi Fűzérfonó Népdalkórus, az Örösi Csemadok Alapszervezet Kőkút Népdalköre, valamint a palágykomoróci Nefelejcs Asszonykórus és a kisszelmeneci Szentháromság Templom énekkara bűvölte el a nagyérdeműt.

Ezután a Csipkés Népi Együttes közreműködésével táncházat és mulatós népdalestet tartottak, Simon Lívia imregi karikázót tanított a résztvevőknek.

A lelkes szervezők azt vallják, hogy addig leszünk magyarok, amíg magyarul énekelünk és táncolunk, hisz ez a kultúra őrzött meg minket ezer éven át Európában, ezeket a hagyományokat kötelességünk éltetni és továbbadni a következő nemzedékeknek. A színes rendezvény nem jöhetett volna létre a Miniszterelnökség, a Nemzeti Együttműködési Alap, a BGA Zrt. támogatása nélkül.

Vasárnap a vendégek és a házigazdák a Szürtei Református és a Téglási Római Katolikus templomban részt vettek az istentiszteleten és a szentmisén, majd a finom ebéd után következett a búcsú pillanata és a hazautazás.

Rehó Viktória