Dzsemiljev: Zelenszkij kész létrehozni a krími autonómiát

2019. augusztus 10., 10:47

Musztafa Dzsemiljev, a krími tatárok vezetője elmondta, hogy augusztus 9-i találkozóján Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel megvitatták a krími tatár nemzeti-területi autonómia létrehozásának kérdését – jelentette az UNIAN hírügynökség.

Az ATR tévécsatornának nyilatkozva Dzsemiljev úgy vélte, hogy jelenleg „kedvező a helyzet” az autonómia létrehozására.

„Elmondtuk, [az elnöknek – a szerk.], hogy a munkacsoport befejezte munkáját, s most arra van szükség, hogy benyújtsák [a törvénytervezetet – a szerk.] a Legfelső Tanácsnak. Jelenleg kedvező a helyzet az országban, nagy a frakció, s ha az elnök is úgy akarja, a törvénytervezet elfogadásának esélye biztató” – jelezte a krími tatár vezető.

Elmondása szerint Zelenszkij kész összehívni az alkotmányozó bizottságot, hogy áttekintsék az Alkotmány 10. fejezetéhez előkészített módosításokat. Ezt követően kerülhetne a törvénytervezet a parlament elé. Hozzátette azonban, egyelőre korai lenne arról beszélni, megkapja-e ez a törvénytervezet a szükséges 300 szavazatot a Legfelső Tanácsban.

Az UNIAN emlékeztet, hogy Volodimir Zelenszkij elnök augusztus 9-én, a világ őslakos népeinek nemzetközi napján fogadta Musztafa Dzsemiljevet, a krími tatár nép vezetőjét, Refat Csubarovot, a Krími Tatárok Világkongresszusának elnökét, valamint Anton Korinevicset, a Krími Autonóm Köztársaság elnöki megbízottját.

(unian.ua/Kárpátalja)