A ráadáspercekben nyerte meg a meccset a Minaj FC

Labdarúgás

2019. augusztus 14., 08:23 , 968. szám

A forduló meglepetését okozva szerezte meg első bajnoki győzelmét az országos másodosztályú labdarúgó-bajnokságban a Minaj FC. Vaszil Kobin együttese a tavasszal még élvonalbeli nagy múltú Csornomorec Odesszát látta vendégül.

A 90 perc során inkább küzdelem, mintsem szép játék jellemezte a találkozót, a vendéglátók nemigen tudtak kialakítani  igazi gólhelyzet a vendégkapu előtt. A kissé kényelmesen futballozó tengerpartiak pedig úgy voltak vele, hogy előbb-utóbb majd csak összejön nekik egy találat, amivel megnyerhetik a meccset. Ilyen mederben zajlott a mérkőzés egészen a 94. percig, amikor is az odesszai büntetőterületen belül szabálytalankodtak a csereként beállt Maikkal szemben. A megítélt büntetőt Anatolij Nurijev értékesítette, megszerezvén ezzel csapata számára az oly fontos győzelmet.

A mérkőzést követően a vendégek bolgár trénere, Angel Cervenkov a játékvezetőt okolta a vereségért, míg Vaszil Kobin csapata lelkesedését és kitartását dicsérte.

A 16 csapatos bajnokságban 4 pontjával a 12. helyezett minajiak a hét végén sorra kerülő 4. játéknapon az élvonal másik kiesőjéhez, az Obolony Brovarihoz látogatnak.

A harmadosztály A csoportjában szereplő Ungvári FC a 3. fordulóban az FC Kalus vendégeként szenvedett 2-1 arányú vereséget. Az első félidőt követően még a kárpátaljai megyeszékhelyi csapat vezetett a 40. percben esett Mastalir találattal, de a fordulást követően a házigazdák Knis és Szavosko góljaival fordítani tudtak, amivel otthon tartották a 3 pontot.

A 11 csapatos bajnokságban az ungváriak a 7. helyet foglalják el, és legközelebb a Pogyillja Hmelnickij együttesét látják majd vendégül.

(felvégi)